Fizetünk a tévéért, aztán még reklámokat is nézhetünk – hol itt a fogyasztó érdeke?

Előfizetünk a kábeltévére, havonta fizetjük a számlát, mégis reklámok szakítják meg a műsorokat. Ráadásul olyan csatornákért is fizetünk, amelyeket talán soha nem kapcsolunk be. A digitális technológia már rég lehetővé tenné, hogy mindenki maga állítsa össze a kínálatát, a televíziós szolgáltatók azonban továbbra is a jól bevált csomagokban gondolkodnak. De vajon miért kell még mindig így működnie ennek a rendszernek?

Van valami egészen különös a hagyományos televíziózás mai üzleti modelljében. Az ember előfizet egy kábeltévé-szolgáltatásra, havonta kifizeti a díjat, majd leül a képernyő elé, hogy megnézzen egy filmet, egy sportközvetítést vagy éppen egy hírműsort. Aztán néhány perc múlva jön a reklámblokk. Fizetett azért, hogy televíziót nézhessen, de közben még reklámokat is fogyasztania kell.

Persze a reklámok jelenléte önmagában nem újdonság, és a kereskedelmi televíziózás finanszírozásában régóta fontos szerepük van. A kérdés inkább az, hogy miért kell egy előfizetőnek egyszerre kétféleképpen is fizetnie ugyanazért a tartalomért: pénzzel és a reklámok végignézésére fordított idejével?

Fizess azért is, amit nem nézel!

A másik, talán még bosszantóbb jelenség a csatornacsomagok összeállítása. Ha valaki ma kábeltévét szeretne, jellemzően előre összeállított kínálatból választhat. Van alapcsomag, bővített csomag, prémiumcsomag, esetleg külön sport- vagy filmcsomag. A választás azonban korántsem olyan szabad, mint amilyennek elsőre tűnik. Tegyük fel, hogy valaki mindössze tíz csatornát néz rendszeresen. Szereti a sportot, követi a híreket, és van néhány kedvenc tematikus csatornája. Mégis elő kell fizetnie egy jóval nagyobb kínálatra, amelyben akár több tucat olyan adó is szerepel, amelyet soha nem kapcsol be.

Miért nem lehet egyszerűen kiválasztani a kívánt csatornákat, és csak azokért fizetni?

A szolgáltatók üzleti modellje természetesen érthető: a csomagok értékesítése kiszámíthatóbb bevételt biztosít, a csatornák pedig így olyan háztartásokhoz is eljutnak, amelyek egyébként nem fizetnének elő rájuk. A műsorszolgáltatók és a kábelszolgáltatók közötti szerződések is befolyásolják, hogy milyen csatornák és milyen konstrukcióban kerülhetnek a kínálatba. Csakhogy ez a rendszer elsősorban a szolgáltatók és a tartalomtulajdonosok érdekeit szolgálja. A nézőnek pedig marad a választás: elfogadja a csomagot, vagy nem néz televíziót.

A technológia már rég nem akadály

Talán a legérdekesebb az egészben, hogy ma már technikai akadálya sincs annak, hogy a televíziózás sokkal személyre szabottabb legyen. A digitális kábeltévé és az IPTV lehetővé teszi a csatornák egyedi jogosultságkezelését. A szolgáltató pontosan tudhatná, hogy az előfizető melyik csatornához szeretne hozzáférni. Egy megfelelő rendszerben néhány kattintással lehetne új adót hozzáadni vagy egy feleslegessé vált csatornát kikapcsolni.

Miért ne lehetne például egy alapszolgáltatás, amely a hálózat használatáért és az ügyfélkiszolgálásért fizetendő díjat tartalmazza, majd ehhez mindenki maga válogathatná össze a csatornákat?

Aki sportot akar nézni, fizetne a sportcsatornákért. Aki filmeket szeretne, választhatna filmes adókat. Akit pedig csak a hírek érdekelnek, annak nem kellene több tucat másik csatornát is finanszíroznia. Nem kellene ehhez újabb technológiai forradalom. Elsősorban üzleti szemléletváltásra lenne szükség.

És akkor még ott vannak a reklámok!

A történet másik oldala a reklámfinanszírozás. A kereskedelmi csatornák a hirdetési bevételekből is jelentős forrásokhoz jutnak, miközben a terjesztésükért a szolgáltatók előfizetési díjat szednek a nézőktől. Ez persze nem jelenti azt, hogy a teljes előfizetési díj a csatornáknál landol, hiszen a szolgáltatónak is vannak hálózati, üzemeltetési és tartalomterjesztési költségei. A néző szempontjából azonban a végeredmény mégis furcsa: fizet a televíziózásért, majd a műsor közben reklámokat kell néznie. Ráadásul a streamingplatformok megjelenése sem hozta el feltétlenül a reklámmentes televíziózás korszakát. Egyre több szolgáltatás kínál olcsóbb, reklámokkal támogatott előfizetést, miközben a reklámmentes változatért többet kell fizetni. Úgy tűnik, a reklámokból származó bevételről senki sem szeretne lemondani.

Hol marad a néző szabadsága?

Nem arról van szó, hogy a televíziós tartalmaknak nem kellene pénzbe kerülniük. A műsorgyártás, a sportközvetítések jogdíjai, a technikai infrastruktúra és a terjesztés mind komoly költségekkel járnak. A tartalmak előállítóinak és a szolgáltatóknak természetesen bevételre van szükségük.

De miért ne lehetne mindezt átláthatóbb és igazságosabb rendszerben megoldani?

Egy olyan előfizetési modellben, amelyben a néző maga dönti el, milyen tartalmakért hajlandó fizetni, és külön választhatja meg, hogy reklámokkal támogatott vagy reklámmentes szolgáltatást szeretne. A televíziós szolgáltatók ma még jellemzően a csomagok értékesítésében látják az üzleti lehetőséget. A fogyasztó viszont egyre kevésbé szeretne olyan szolgáltatásokért fizetni, amelyeket nem használ.

A kérdés tehát adott:

Mert a digitális korban talán már nem túl nagy elvárás, hogy ne fizessünk száz csatornáért, ha csak tízet nézünk, és ne kelljen reklámokat is végignéznünk egy olyan szolgáltatásban, amelyért havonta külön számlát kapunk.