Közösségi oldalak

Belföld

Össze-vissza hazudgált a jogosítvány nélküli piás vésztői sofőr

Megrúgta egy ló, ettől sérült meg – állította egy férfi Békés megyében. Valójában közlekedési balesetet szenvedett úgy, hogy előtte eltiltották a járművezetéstől, mégis volán mögé ült. El akarta kerülni az újabb felelősségre vonást, de őrizetbe került.

Letért az útról egy kisteherautó Békés megyében, Doboz külterületén. A jármű az árokba csapódott, ott fának ütközött, majd megpördült, felborult, végül az úton a kerekein állt meg. A baleset szeptember 14-én 23 óra és szeptember 15-én 3 óra között történhetett. A vezető egyedül volt a furgonban, könnyű sérüléseket szenvedett, de nem hívott segítséget és a rendőrséget sem értesítette. Kiszállt, majd gyalog elindult Vésztőre, ott egy rokonának mondta el, hogy mi történt. A nő hajnali 5 óra előtt mentőt hívott a sérülthöz, közben rendőrök is érkeztek, megszondáztatták, kérdőre vonták a férfit. Ittas volt és azt állította, hogy megrúgta egy ló, majd azt mondta, hogy a Doboz és Vésztő között hagyott teherautóban ült, de utasként sérült meg.

Az alapos helyszíni szemle és adatgyűjtés azonban arra utalt, hogy egyedül volt, ő vezetett, a rendőrök a kihallgatásán szembesítették is az általa elmondottaknak ellenmondó információkkal. A férfi végül beismerte, hogy nem mondott igazat. Engedély nélküli vezetésért és ittas vezetésért korábban eltiltották a járművezetéstől, jövő év szeptemberéig nem ülhetett volna volán mögé. Mindent megtett azért, hogy az újabb felelősségre vonást elkerülje, ez azonban nem sikerült. A Békéscsabai Rendőrkapitányság járművezetés az eltiltás hatálya alatt bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt őrizetbe vette. Ügyét azért, hogy mielőbb újra bíróság elé lehessen állítani, gyorsított eljárásban dolgozzák fel – tájékoztatta portálunkat a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság.

Videón, ahogy földbe csapódik egy magángép, fedélzetén kilenc emberrel Dél-Floridában

Drámai légi katasztrófa történt Dél-Floridában: kilenc emberrel a fedélzetén lezuhant egy magánrepülőgép egy lakópark közelében. A pilóta utolsó rádióüzeneteiben arról

Folytatódik a burkolatjavítás az M0-s autóúton és az M7-es autópályán hétfőtől

Folytatódik a burkolatjavítás az M0-s autóúton és az M7-es autópályán hétfőtől. A Magyar Közút Nonprofit Zrt. először Diósd térségében, majd

Késsel akart fizetni egy agyamputált Tatabányán

Egy tatabányai ruházati üzletből vitt el több mint 60 ezer forint értékű árut az a férfi, aki fizetés helyett késsel

Verstappen nyert Mexikóban, de Andrea Kimi Antonelli a világbajnok

Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes 20 éves versenyzője minden idők legfiatalabb Forma-1-es világbajnoka lett azzal, hogy a vasárnapi Mexikói Nagydíjon

Az Újpest legyőzte a Nyíregyházát

Az Újpest hatodik hazai mérkőzésén is hátrányba került, végül azonban 2–1-re legyőzte a Nyíregyházát a Szusza Ferenc Stadionban vasárnap, a

A Ferencváros legyőzte odahaza a Paksot

A Ferencváros saját közönsége előtt 2–0-ra nyert a Paks ellen a labdarúgó NB I 12. fordulójának vasárnapi játéknapján. A fővárosi

 

YouTube csatorna

Archívum