Közösségi oldalak

Belföld

Több ittas, eltiltott és engedély nélküli járművezetővel kellett intézkedni Békés megyében

Több ittas, eltiltott és engedély nélküli járművezetővel szemben is intézkedniük kellett a Békés megyei rendőröknek a hétvégén.

Békéscsabán július 31-én, 21 óra 15 perc körül egy elektromos rollerrel közlekedő férfinél lett pozitív a légalkoholmérés eredménye, augusztus 2-án pedig Szeghalmon egy személyautót vezető férfi ellen indul büntetőeljárás ittas járművezetés miatt.

Gyomaendrődön, július 31-én állítottak meg a rendőrök egy férfit, aki annak ellenére vezetett személyautót, hogy a Szarvasi Rendőrkapitányság korábban eltiltotta ettől. Szintén eltiltás miatt nem ülhetett volna a volán mögé az a férfi, akit augusztus 2-án.

Mezőberényben ellenőriztek a rendőrök. Őt korábban a Békéscsabai Járásbíróság tiltotta el, mert jogosítvány nélkül vezetett. Mindkét férfi ellen büntetőeljárás indult. Nem volt vezetői engedélye annak a férfinak sem, akit július 31-én, Kunágotán igazoltattak a rendőrök. Az Akácfa utcában közlekedett személyautóval mikor megállították. A rendőrök őrizetbe vették és három napon belül bíróság elé állíthatják.

Összeszólalkozott egymással két férfi augusztus 2-án, 1 óra körül Szeghalmon. A vita tettlegességig fajult, az egyik férfi meg is sérült. A Szeghalmi Rendőrkapitányság garázdaság bűntett gyanúja miatt indított eljárást.

Árokba hajtott egy személyautó vezetője augusztus 2-án, 7 óra körül Körösladányban. A balesetben nem sérült meg senki, de kiderült, hogy a sofőr ittas volt és vezetői engedéllyel sem rendelkezett, ráadásul a kocsit is néhány órával korábban a tulajdonos tudta és engedélye nélkül hozta el Szeghalomról. A rendőrök jármű önkényes elvétele bűntett és ittas járművezetés gyanúja miatt is büntetőeljárást indítottak ellene – tájékoztatta portálunkat a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság.

Feltörték az FBI állásportálját, a hekkerek szerint több ezer ügynök adatai kerültek hozzájuk

A ShinyHunters hekkercsoport kedden azt állította, hogy feltörte az amerikai Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) állásportálját, és jelentős mennyiségű személyes adatot

A vasútállomáson fogták el a terjesztőt Szombathelyen

Az 58 éves férfi kábítószert árult Szombathely belvárosában. A szombathelyi nyomozók és a vasi felderítők szeptember 18-án késő este fogták

Focihuligánokat vettek őrizetbe a nagykanizsai rendőrök

Rendzavarás miatt két fiatal férfit vettek őrizetbe a nagykanizsai rendőrök a hétvégi focimeccsen elkövetett cselekményük miatt. A bíróság hat hónapra

Szoboszlai Dominik elárulta a Nemzeti Sportnak, „hányas a kabát”

Marco Rossi szövetségi kapitány társaságában tartott sajtótájékoztatót az Ukrajna elleni, pénteki Nemzetek Ligája-meccs előtt Szoboszlai Dominik. Az első kérdést a

Marco Rossi: Mindent lehet, csak félni nem!

Az mlsz.hu exkluzív interjút készített férfi A-válogatottunk szövetségi kapitányával még a kerethirdetés előtt. Marco Rossi az elmaradt világbajnoki kvalifikáció tanulságai

Magyar labdarúgó-válogatott – Sallai és Styles kikerült a keretből

Sallai Roland és Callum Styles nem csatlakozik a magyar labdarúgó-válogatott Nemzetek Ligája-mérkőzésekre készülő keretéhez. A magyar szövetség közösségi oldalának hétfői

YouTube csatorna

Archívum