Közösségi oldalak

Belföld

Kokain miatt zárult a fogdaajtó

Kábítószer-kereskedelem bűntettével gyanúsítható férfiakat fogtak el a rendőrök Békéscsabán. Egyiküket délután szállították ki egy autóból a forgalmas Szarvasi úton, ismerőséért a lakására mentek.

A Békéscsabai Rendőrkapitányság két drogüzlettel gyanúsított férfit vett őrizetbe július 6-án. Egyikükön, egy dobozi díleren délután ütöttek rajta a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság Körös Közterületi Támogató Alosztály munkatársai a Szarvasi úton. Ismerőse autójában ült, miután előállították, beismerte, hogy két nappal korábban kokaint fogyasztott. A nyomozók tudták, hogy kitől szerezhette az anyagot, őt ugyanekkor a békéscsabai lakásán fogták el.

Ő sem tagadta, hogy két napja drogozott. A gyanú szerint a békéscsabai férfi rendszeresen árusított tiltott szert dobozi ismerősének, ő pedig másoknak is adott a kokainból. A rendőrök velük egy időben három olyan dobozi lakost is előállítottak, akik az adatok szerint a helybeli dílertől kapták az anyagot. A gyorsteszt jelezte is, hogy kábítószert fogyasztottak, eljárás indult ellenük. A rendőrök kokaint, pénzt, valamint a bűncselekményekhez használt telefonokat foglaltak le az őrizetbe vett férfiaktól – tájékoztatta portálunkat a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság.

Borkai nem lesz tovább statiszta – ha nem jár hajó, nők, akkor nem kell

Távozik a győri közgyűlésből a város korábbi polgármestere. Borkai Zsolt, Győr bukott polgármestere, független önkormányzati képviselő hétfőn lemondott képviselői mandátumáról.

Lezárult a Magyarország elleni uniós kondícionalitási eljárás

Lezárult kedden a Magyarország ellen indított kondícionalitási eljárás, 4,2 milliárd eurós uniós forrás szabadul fel és újra elérhető lesz az

Mentő- és tűzoltóautók vonultak egy forgalmas tatabányai üzlethez

Szirénázó járművek zavarták meg a hétfő reggeli nyugalmat Tatabányán, a Szent Borbála úton. Információink szerint hétfő kora reggel több mentő-

Kisebb stadionban lesz a georgiai-magyar meccs

Az eredeti tervektől eltérően nem a legnagyobb, nemzeti stadionban fogadja Georgia labdarúgó-válogatottja a magyar csapatot a Nemzetek Ligája B divíziójában.

Menesztette Laczkó Zsolt vezetőedzőt a Szeged-Csanád Grosics Akadémia

Azonnali hatállyal menesztette Laczkó Zsolt vezetőedzőt a labdarúgó NB II-ben szereplő Szeged-Csanád Grosics Akadémia. A klub közleménye szerint a vezetőség

Elveszítette veretlenségét a listavezető Soroksár

Az első helyen álló Soroksár SC 5-2-re kikapott hétfőn a BVSC-Zugló vendégeként a labdarúgó NB II kilencedik fordulójának zárómérkőzésén, így

 

YouTube csatorna

Archívum