Közösségi oldalak

Belföld

Vádemelés egy orosházi rablás ügyében

Rablás bűntette, valamint okirattal és készpénzhelyettesítő fizetési eszközzel visszaélés vétsége miatt emelt vádat az Orosházi Járási Ügyészség egy büntetlen előéletű 27 éves orosházi férfival szemben, aki az egyik cég telepvezetőjétől erőszakkal vette el az előző napi bevételt.

Az anyagi gondokkal küzdő terhelt a vádbeli cselekményt megelőzően tudomást szerzett arról, hogy a sértett cég telepvezetője, egy orosházi nő a bevételt minden nap haza viszi, melyet másnap reggel visz vissza a telephelyre. Ennek ismeretében elhatározta, hogy egyik nap, a kora reggeli órákban jogtalan eltulajdonítás szándékával és erőszak alkalmazásával elveszi az egyedül élő sértettől a nála lévő nagyobb összegű készpénzt. Ennek érdekében a terhelt az elkövetést megelőző napokban megfigyelte a sértett munkába indulási szokásait, majd 2024. december 18-án a kora reggeli órákban már lesben állt a sértett otthonának a közelében és az arcát sállal eltakarva, kesztyűvel a kezén várta a sértett megjelenését.

Miután a nő kilépett a házból, kiállt autójával a garázsból, majd becsukta a garázst. Amikor a gépkocsijába már éppen beszállni készült, a terhelt szó nélkül hátulról a vállainál megragadta a törékeny testalkatú sértettet, lerántotta a földre, ahol több alkalommal mindkét öklével megütötte, majd kihasználva azt, hogy a sértett a földre került, a gépkocsijából kivette a sértett által elhelyezett női hátizsákot a benne lévő értékekkel. A sértett ezzel egyidőben felkelt a földről, majd megpróbálta a férfitól a hátizsákját visszaszerezni, de a terhelt jelentős erőfölényben volt, megütötte a sértett arcát az öklével, majd a hátizsákkal együtt futva elmenekült. A sértett hátizsákjában 30.000.-Ft készpénze és személyes tárgyai voltak 23.000.-Ft értékben, valamint az iratai és bankkártyája, illetőleg a sértett hátizsákjában volt elhelyezve munkahelyének az előző napi bevétele, közel 1.800.000.-Ft készpénz is. Az okozott kár ezidáig nem térült meg.

A járási ügyészség a terhelt beismerése esetére mértékes indítványt is tartalmazó vádiratában elsődlegesen arra tett indítványt, hogy a bíróság a férfi letartóztatását az elsőfokú ügydöntő határozatának kihirdetéséig tartsa fenn. Ezen felül indítványozta, hogy a bíróság a férfit beismerése esetén is végrehajtandó börtönbüntetésre ítélje, tiltsa el a közügyek gyakorlásától, valamint kötelezze őt a sértettek részére okozott kár megtérítésére és a nyomozás során felmerült, 4.500.000.-Ft-ot meghaladó bűnügyi költség megfizetésére – tájékoztatta portálunkat Dr. B. Nagy Barbara főügyészségi ügyész, sajtószóvivő.

Russell diadalmaskodott Spielbergben

George Russell, a Mercedes brit versenyzője nyerte a Forma-1-es Osztrák Nagydíjat vasárnap Spielbergben. A pole pozícióból rajtolt, 28 éves pilótának

Az MTVA lehet a befutó az NB I jogaiért, a klubok is megérezhetik a döntést

Az MLSZ közvetítési jogokra kiírt pályázatának eredménye nemcsak a televíziós piacot, hanem a hazai labdarúgóklubok gazdálkodását is jelentősen befolyásolhatja. Bár

Fernando Alonso: továbbra is hiszek az Aston Martin projektjében

Az Osztrák Nagydíj csütörtöki sajtónapján ismét a jövőjével kapcsolatos kérdések kerültek a középpontba Fernando Alonso körül. A kétszeres világbajnok határozottan

Az ETO az újonchoz, a Fradi Paksra látogat az OTP Bank Liga első fordulójában

A Magyar Labdarúgó Szövetség Versenybizottsága elkészítette az OTP Bank Liga 2026–2027-es idényének sorsolását. A 33 fordulóból álló szezon a július

YouTube csatorna

Archívum