Közösségi oldalak

Gazdaság

Szijjártó Péter: elég a színházból, még a mai napon indítsák újra a Barátság kőolajvezetéket!

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter sajtótájékoztatót tart a kormányülés után a Karmelita kolostorban 2026. február 18-án. MTI fotó: Bodnár Boglárka

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter arra szólította fel Volodimir Zelenszkij ukrán elnököt és Ursula von der Leyent, az Európai Bizottság elnökét kedden Budapesten, hogy “fejezzék be a színházat”, és azonnali hatállyal indítsák újra a kőolajszállítást a Barátság vezetéken.

A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint a tárcavezető arról számolt be, hogy Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke friss bejegyzéssel jelentkezett az X-en, amelyben óriási eredményként bejelentette, hogy a brüsszeli testület “felébredt, észrevette, hogy az ukránok egy olajblokádot tartanak fenn két európai uniós tagországgal szemben, és most már fogadkozik, hogy fú, most már nagyon meg fogják oldani ezt a helyzetet”

“Tehát először is Guten Morgen! Jó reggelt kívánunk! Lassan ötven napja van Magyarország és Szlovákia olajblokád alatt, úgyhogy itt volt az ideje, hogy az Európai Bizottság elnöke is erre ráébredjen”

– mondta.

“De a helyzet az, hogy itt egy politikai akcióval állunk szemben. Ne engedjük magunkat félrevezetni, Kijev és Brüsszel minden lépést egyeztetett. Tehát nehogy most úgy tűnjön, hogy Ursula von der Leyen megold egy olyan problémát, amiről eddig nem tudott. Az ukrán elnök Brüsszellel, Berlinnel folyamatosan egyeztet, Münchenben hozták meg a közös döntést arról a biztonsági fórumon, hogy olajblokád lesz Magyarországgal szemben, erről tájékoztatták a Tisza Pártot, hiszen pontosan tudták, hogy ha olajblokád van, akkor ebből lehet olajellátási válság, és az nyilvánvalóan a Tisza Pártnak segít a parlamenti választáson”

– hangsúlyozta.

Szijjártó Péter leszögezte, hogy a magyar kormány azonban “nem a 6:20-as jött”, és meg tudja óvni az országot.

“Nemcsak a szerbekkel, hanem a szlovákokkal is most már közös vezetéket építünk, a tengeri szállításokat megrendeltük, a tartalékokat feltöltöttük”

– sorolta.

“De nyilvánvaló, hogy ezt az olajblokádot egy Brüsszel-Berlin-Kijev egyeztetés előzte meg. Határozottan felszólítjuk Zelenszkij elnököt és von der Leyen asszonyt, hogy fejezzék be a színházat! Azonnal szüntessék meg az olajblokádot Magyarországgal szemben!”

– üzente.

“Annak a vezetéknek az ég egy adta világon semmi, de semmi baja nincsen. Az a vezeték már a mai naptól alkalmas arra, hogy olajat szállítson Magyarországra. Az a vezeték teljesen alkalmas. Úgyhogy elég a színházból, még a mai napon nyissák újra a Barátság kőolajvezetéket!”

– összegzett.

MTI

Kellemes, kora őszi időjárás várható a jövő héten

Kellemes, kora őszi időjárás várható a jövő héten sok napsütéssel: a hőmérséklet jellemzően 21-25 Celsius-fok között alakul a legmelegebb órákban,

Mellkason szúrta egy apa a saját fiát Győrben, a férfi meghalt

A rendőrség közleménye szerint egy családi vita vezethetett ahhoz a bűncselekményhez, amelyben egy férfi mellkason szúrta a fiát egy konyhakéssel

Automata mérőbója figyeli a Velencei-tó állapotát

Automata mérőbóját telepített a Velencei-tóba a Országos Vízügyi Főigazgatóság és a Közép-Dunántúli Vízügyi Igazgatóság (KDTVIZIG): a vízminőségmérő bója folyamatosan figyeli

Kilencgólos meccs Bicskén, rangadót nyert a Komárom – NB III-as eredmények

A 9. fordulóban sem maradtunk emlékezetes mérkőzések nélkül az NB III négy csoportjában. Volt kilencgólos thriller, fölényes győzelem és több

Belfastban javíthat a Rossi-csapat a Nemzetek Ligájában

Az ukránoktól elszenvedett péntek esti vereség után hétfőn Belfastban az északírek vendégeként javíthat a magyar labdarúgó-válogatott a Nemzetek Ligája másodosztályát

Azeri Nagydíj – Russell bakui rajt-cél győzelemmel faragott összetettbeli hátrányán

George Russell, a Mercedes brit versenyzője nyerte szombaton a Forma-1-es Azeri Nagydíjat Bakuban, rajt-cél sikerével pedig 15 pontot faragott az

YouTube csatorna

Archívum