Közösségi oldalak

Sport

Karate: hetedik hely az Európa-bajnokságon

Fotó: Nagy Ákos

Bagi Ádám, Ruzsinszki Balázs és Szebegyinszki Rita személyében három szarvasi versenyző indulhatott a hétvégén a ciprusi Limassolban megrendezett 53. kadet, junior és U21 karate Európa-bajnokságon. Ez már önmagában történelem: Szarvasról, sőt vidékről sem volt még ennyi versenyző egy időben EB-n.

Bagi Ádám lépett először tatamira a pénteki versenynapon A válogatott edzők visszajelzése alapján az egyik legjobb munkát végezte az edzőtáborban, ám a tét a 14 éves fiúra jelentősen hatott az első alkalommal. Mérkőzését végig uralta, de két, rá nem jellemző pillanatnyi megtorpanását kihasználta ellenfele. Bár ezt követően mindent elkövetett a fordításért, és a végén sikerült is tisztán fejbe rúgnia a későbbi bronzérmes lengyel Simon Budnyt, erre már sajnos pontot nem kapott a bíróktól.

Szebegyinszki Rita jól kezdett, jól is tartotta ellenfelét, sőt a leindítást is ő kezdeményezte, ám a dominanciája miatt a lengyel lánynak keresték és adták a pontot, aki végül szintén a harmadik helyen zárta a versenyt.

Ruzsinszki Balázs bemérkőzőként kezdett a román Doloman ellen. Balázs feszesen kezdett, hátrányba került, és bár tiszta találatokat vitt be, azokra pontot nem kapott. Ellenfele azonban később egészen a döntőig menetelt, ami a szarvasi fiúnak a vigaszágat jelentette. Itt először az ír versenyzőt verte 7:0-ra, majd a belga ellen is végig fölényben versenyezve 6:3-as eredménnyel jutott tovább.

A horvát Birac ellen is szoros meccset vívott, 1:2 nél volt két tiszta találata is, ami fordítást kellett volna érjen, ám ezekre pontot már nem kapott, így a bronzmérkőzésről lecsúszott. Balázs így hetedik, pontszerző helyen végzett a 38 fős mezőnyben.

Bár álmaimban érmek is szerepeltek, alapvetően elégedett vagyok sportolóinkkal. Mindhárom versenyzőnk még a korosztály első évében van, így a kvalifikáció megnyerése már önmagában eredményként értékelhető. Ádám és Rita most először vehetett részt kontinensbajnokságon, mégis mindketten aktívan próbálkoztak, támadtak, és ha ez továbbjutást most még nem is ért, de megalapozhat egy későbbi sikert. Biztos vagyok benne, hogy a most átéltek egy következő alkalomra a helyükre kerülnek, és segítik majd őket a körülmények megfelelő kezelésében és az előrehaladásban, ahogyan ez most a másodjára Eb résztvevő Balázsnál történt. Az, hogy későbbi érmesektől kaptak ki hajszállal, szintén önbizalmat adhat ahhoz, hogy egy új lehetőséggel már élni tudjanak

– értékelt Ruzsinszki György vezetőedző.

Teljes pályazár az M7-es autópálya Balaton irányába vezető oldalán, Velencénél

Egy autó szalagkorlátnak ütközött és felborult. A jelenlegi adatok szerint szeptember 20-án, 3 óra utáni percekben egy személygépjármű szalagkorlátnak ütközött

Erős széllel hidegfront érkezik, jelentősen visszaesik a hőmérséklet

Hidegfront érkezik vasárnap éjjel, ennek nyomán a jövő héten jelentősen visszaesik a hőmérséklet. Keddtől jellemzően napos idő várható 20 Celsius-fok

Letartóztatták az időseket megkárosító csalókat Budapesten

Több százmillió forint értékű vagyonhoz jutottak annak a családnak a tagjai, akiket a BRFK XI. Kerületi Rendőrkapitányság nyomozói szeptember 15-én

Marco Rossi: Mindent lehet, csak félni nem!

Az mlsz.hu exkluzív interjút készített férfi A-válogatottunk szövetségi kapitányával még a kerethirdetés előtt. Marco Rossi az elmaradt világbajnoki kvalifikáció tanulságai

Magyar labdarúgó-válogatott – Sallai és Styles kikerült a keretből

Sallai Roland és Callum Styles nem csatlakozik a magyar labdarúgó-válogatott Nemzetek Ligája-mérkőzésekre készülő keretéhez. A magyar szövetség közösségi oldalának hétfői

Pontot rabolt a Ferencvárostól a Nyíregyháza

A Ferencváros 1-1-es döntetlent játszott a Nyíregyháza Spartacus FC vendégeként a labdarúgó OTP Bank Liga 8. fordulójának vasárnapi zárómérkőzésén. A

 

YouTube csatorna

Archívum