Közösségi oldalak

Belföld

Három ittas sofőrt fogtak el egy nap alatt a Békés megyei rendőrök

Egy nap, három ittas járművezetés gyanúja miatt indított büntetőeljárás.


Három helyszínen intézkedtek a rendőrök 2025. november 25-én ittas járművezetés gyanúja miatt, az egyik autóssal szemben azután, hogy balesetet szenvedett. Először Békéscsabán, a Gyulai úton 11 óra 15 perc körül egy személygépkocsit vezető férfinél jelzett ittasságot a szonda.

Délután háromnegyed 3-kor Csanádapácán, a Zrínyi Miklós utcában egy elektromos kerékpárral közlekedő férfi bizonytalanul, nem egyenesen ment. A rendőrök leállították és megszondáztatták, a mérés eredménye pozitív lett. Kora este, 18 óra 30 perc körül pedig Almáskamaráson, a Kossuth utcában egy autó letért az útról. A vezetője nem sérült meg, de a szonda azt mutatta, hogy alkoholt ivott mielőtt a volán mögé ült. Mindhármuk ellen büntetőeljárás indult – tájékoztatta portálunkat a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság.

Milliárdos leltárbotrány az MTVA-nál: tízezer eszközt nem találtak, feljelentést tesznek

Közel tízezer eszközt nem találtak meg a közmédia legutóbbi leltározásakor, több ezer tárgyat pedig rossz helyen tartottak nyilván. Az átvilágítás

Drogos sofőr randalírozott az M1-esen, sorra borította ki a táblákat

Több terelőtáblát is kidöntött egy teherautóval közlekedő férfi, miután letért az úttestről egy munkaterületen. Az M1-es autópályán történt baleset után

Autóelkobzás? Börtön a száguldozóknak? Új korszak jöhet a magyar közlekedésben

Egy vétlen biciklis halt meg 2023 nyarán az Árpád hídon, és idén augusztusban Siófokon. A felüljáróról zuhant le egy vétlen

A Vasas ellen szakította meg nyeretlenségi sorozatát az MTK

Az MTK Budapest 1–0-ra legyőzte a második helyen álló Vasast a labdarúgó OTP Bank Liga 10. fordulójának pénteki nyitómérkőzésén. A

A Viktoria Plzent is legyőzte a Ferencváros

A Ferencváros hazai pályán 2-1-re legyőzte csütörtökön a cseh Viktoria Plzent a labdarúgó Európa-liga alapszakaszának második fordulójában, így továbbra is

Tóth Balázs lett a Szeged vezetőedzője

A 46 éves szakvezető a kedden menesztett Laczkó Zsolt helyét vette át a tabella 14. helyén álló csapatnál. A csongrádi

 

YouTube csatorna

Archívum