Közösségi oldalak

Hírek

Márki-Zay Péter szerint öngyilkosságba kergették Hódmezővásárhely rendőrkapitányát

A polgármester a Facebookon közölte rendkívüli gyászjelentését, amelyben azt írja, hogy Szabó Zsolt rendőr alezredes azért vetett véget önkezével ma az életének, mert az elmúlt napokban a Lázár Jánoshoz köthető hódmezővásárhelyi hírportálon egy lejárató kampányt indítottak ellene.

Márki-Zay Péter tudomása szerint ennek hatására a rendőrkapitány felajánlotta a lemondását feletteseinek, akik azonban kiváló szolgálati előmenetelére tekintettel továbbra is bizalmukról biztosították. Szabó Zsoltot azért támadták a fideszes sajtóban, mert nem tiltotta be azt a tüntetést, amit Márki-Zay Péter hirdetett meg Lázár János batidai kastélya elé a múlt héten, valamint a magánéletéről írtak, majd a cikkeket mára elérhetetlenné tették.

Öngyilkos lett Hódmezővásárhely rendőrkapitánya

Akik ebben a tragédiában újságíróként, lejárató cikkek szerzőjeként részt vettek, azok a szememben mától fogva pontosan ugyanolyan megítélés alá esnek, mint az aberrált hazaáruló tolvajokat kiszolgáló SS-tisztek, ÁVÓ-s keretlegények. Nem mentség, hogy parancsra cselekedtek, de azt sem felejthetjük el, hogy ki adta a parancsot!

– írta Márki-Zay Péter, aki a város saját halottjának tekinti Szabó Zsoltot, és az elhunyt rendőrkapitány emlékére ma este mécsesgyújtásra hívta a hódmezővásárhelyieket a rendőrség épületéhez.

A Lázár János-hoz köthető Fideszes szennylap ilyen átlátszó szöveggel magyarázta meg a lejárató cikk törlését miután a hódmezővásárhelyi rendőrkapitány öngyilkosságot követett el.

A Promenad24 megrendülten értesült a rendőr alezredes haláláról. Őszinte részvétét fejezi ki az elhunyt családjának, kollégáinak, barátainak. A tragédiát követően a rendőrkapitányról szóló korábbi cikkünket kizárólag kegyeleti okból töröltük, ennél a posztunknál pedig megszüntetjük a hozzászólás lehetőségét.

Videón, ahogy földbe csapódik egy magángép, fedélzetén kilenc emberrel Dél-Floridában

Drámai légi katasztrófa történt Dél-Floridában: kilenc emberrel a fedélzetén lezuhant egy magánrepülőgép egy lakópark közelében. A pilóta utolsó rádióüzeneteiben arról

Folytatódik a burkolatjavítás az M0-s autóúton és az M7-es autópályán hétfőtől

Folytatódik a burkolatjavítás az M0-s autóúton és az M7-es autópályán hétfőtől. A Magyar Közút Nonprofit Zrt. először Diósd térségében, majd

Késsel akart fizetni egy agyamputált Tatabányán

Egy tatabányai ruházati üzletből vitt el több mint 60 ezer forint értékű árut az a férfi, aki fizetés helyett késsel

Verstappen nyert Mexikóban, de Andrea Kimi Antonelli a világbajnok

Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes 20 éves versenyzője minden idők legfiatalabb Forma-1-es világbajnoka lett azzal, hogy a vasárnapi Mexikói Nagydíjon

Az Újpest legyőzte a Nyíregyházát

Az Újpest hatodik hazai mérkőzésén is hátrányba került, végül azonban 2–1-re legyőzte a Nyíregyházát a Szusza Ferenc Stadionban vasárnap, a

A Ferencváros legyőzte odahaza a Paksot

A Ferencváros saját közönsége előtt 2–0-ra nyert a Paks ellen a labdarúgó NB I 12. fordulójának vasárnapi játéknapján. A fővárosi

YouTube csatorna

Archívum