Közösségi oldalak

Belföld

Ez lenne a Pintéri rend? – 20 milliós vérdíjat tűzött ki a pilisi polgármester fejére a drogmaffia

Természetesen ettől az újabb fenyegetéstől sem hátrál meg László Attila!

Ma délután hívta telefonon László Attila pilisi polgármestert egy ismerőse, aki egy informátortól kapott tájékoztatást arról a tervről, amely értelmében borsodi, vagy egyéb “külsős” bűnözőket bíznak, vagy bíztak meg azzal, hogy egyik éjszaka az otthonában támadják meg és tegyék el láb alól. Mivel meggyőződésük, hogy este már nem vigyáznak rá testőrök

– írja László Attila polgármester, akinek egyébként sincs testőrsége.

Az eset előzménye, hogy szeptember 2-án, a Monori Rendőrkapitányság munkatársai egy eredményes akció keretében lecsaptak az egyik pilisi drogterjesztő bandára, amelynek az irányítója előzetes letartóztatásba került. A drogos bűnözők most a polgármestert okolják azért, hogy parancsba adta a rendőrségnek a rajtaütést.

László Attila kiemelte, hogy

ekkora hatalmam ugyan még nincs, viszont ezt megelőzően több alkalommal nyomatékosan kértem a rendőrséget, hogy mielőbb tisztítsák meg Pilis városát a dílerektől. Ugyanis ezeknek a gátlástalan haszonszerzésre berendezkedett alakoknak a tevékenysége nagy mértékben járult hozzá ahhoz, hogy Pilisen az elmúlt években elaszabuljon a pokol, amelyet az utóbbi hónapok kökemény munkájával megkezdtünk felszámolni. Természetesen ettől az újabb fenyegetéstől sem hátrálok meg! Megyünk előre ameddig nem lesz rend a városban, és egyúttal köszönöm a Monori Rendőrkapitányság munkatársainak az eredményes akció végrahajtását!

Stabil háttérrel és megerősített kerettel a feljutásért harcolna a Tatabánya

Kialakult a Tatabánya 2026/2027-es szezonra készülő játékoskerete, a klub pedig egyértelmű célként a feljutást tűzte ki az új idényre. A

Spanyolország másodszor is hosszabbításban lett világbajnok

Az Európa-bajnok spanyol válogatott hosszabbításban 1-0-ra legyőzte a címvédő argentin csapatot vasárnap az észak-amerikai labdarúgó-világbajnokság New York-i döntőjében, így története

Antonelli győzött és növelte az előnyét összetettben

Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes 19 éves versenyzője nyerte a Forma-1-es Belga Nagydíjat vasárnap Spa-Francorchamps-ban, ezzel növelte az előnyét a

Szeleczki Lilla bajnoki arannyal ünnepeli szülinapját

Szeleczki Lilla aranyérmet nyert szombaton a Nyíregyházán megrendezett 103. Papp László ökölvívó országos bajnokság záró napján. A szövetség beszámolója alapján

 

YouTube csatorna

Archívum