Közösségi oldalak

Belföld

Együtt üzleteltek, együtt kerültek rács mögé

Kábítószer-kereskedelemmel gyanúsítható férfiakat vettek őrizetbe a rendőrök Békésben. Először egy egymást gyerekkoruk óta ismerő páros, majd az a férfi került rendőrkézre, aki egyiküknek szállította az áru utánpótlást, a saját termesztésű, készítésű marihuánát. A hozzájuk köthető fogyasztók ellen is sorra indulnak eljárások, az ügynek eddig összesen 12 gyanúsítottja van.

A munkahelyén is szolgált ki vevőket az a kábítószer-kereskedelemmel gyanúsítható férfi, akit két barátjával együtt 2025. július 30-án este fogtak el a rendőrök Kaszaperen. A Mezőkovácsházi Rendőrkapitányság nyomozói és a Körös Közterületi Támogató Alosztály rendőrei hosszas előkészítő munka után ütöttek rajtuk. Egyikük a nyomozás eddigi adatai szerint nem terjesztett, csak fogyasztott, ő szabadlábon védekezik, társai azonban őrizetbe kerültek.

Az elmúlt hetekben több, a párossal kapcsolatban álló fogyasztó ellen indult eljárás. Az egyik díler elfogása előtt egy szomszédos megyébe járt munkába, onnan állítása szerint speedet hordott. A Kaszaperen dolgozó barátja leginkább marihuánát árult, de a speedből is kapott. Harmadik, velük együtt elfogott társukkal ugyan ritkábban találkoztak, viszont előfordult, hogy füves cigarettát szívni ültek össze.

A Mezőkovácsházi Rendőrkapitányság folyamatosan térképezi fel a rács mögé került kaszaperi férfiak, illetve az ügyben eddig elfogott és kihallgatott fogyasztók kapcsolatait. Ez a felderítő munka már másnap eredményt hozott, július 31-én este a munkahelyén üzletelő férfi beszerzési forrásával bővült a létszám a fogdán. A 28 éves nagykamarási férfi a gyanú szerint kábítószert tartalmazó kender termesztésére rendezkedett be. A házában műanyag cserepekben, zsákokban vágott növényi részek voltak, illetve a szellőztetőtől az őrlőig minden eszköze megvolt ahhoz, hogy a növényeket gondozza, majd fogyasztásra előkészítse. A gyorsteszt eredménye szerint maga is szívta az anyagot.

A rendőrség a DELTA Programban azon dolgozik, hogy gátat szabjon a tiltott bódító hatású szerek értékesítéséből hasznot húzók tevékenységének, megakadályozza az emberi egészségre veszélyt jelentő, függőséget okozó szerek fogyasztókhoz kerülését. A hatóság törekvését támogatók a +36/80/555-111-es számon ingyenesen hívható Telefontanú vonalon akár név nélkül is tehetnek bejelentést arról, ha a lakókörnyezetükben kábítószert terjesztőkről tudnak – tájékoztatta portálunkat a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság.

Nyilvánossá teszik az ügynökaktákat

Szerdán harminchat év után nyilvánosak lesznek az előző rendszerben ügynökként beszervezettek adatai. Délelőtt fél tízkor sajtónyilvános eseményen aktiválják az Állambiztonsági

Videón, ahogy földbe csapódik egy magángép, fedélzetén kilenc emberrel Dél-Floridában

Drámai légi katasztrófa történt Dél-Floridában: kilenc emberrel a fedélzetén lezuhant egy magánrepülőgép egy lakópark közelében. A pilóta utolsó rádióüzeneteiben arról

Folytatódik a burkolatjavítás az M0-s autóúton és az M7-es autópályán hétfőtől

Folytatódik a burkolatjavítás az M0-s autóúton és az M7-es autópályán hétfőtől. A Magyar Közút Nonprofit Zrt. először Diósd térségében, majd

Pinezits Máté vezetőedző távozik az MTK-tól

Távozik posztjáról Pinezits Máté, a labdarúgó OTP Bank Ligában szereplő MTK Budapest vezetőedzője. A kék-fehérek honlapja kedden arról számolt be,

Diósgyőri győzelmével élen a Kecskemét

A Kecskemét 3-1-re nyert a DVTK vendégeként a labdarúgó NB II 12. fordulójának hétfői zárómérkőzésén, ezzel a tabella élére ugrott.

Verstappen nyert Mexikóban, de Andrea Kimi Antonelli a világbajnok

Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes 20 éves versenyzője minden idők legfiatalabb Forma-1-es világbajnoka lett azzal, hogy a vasárnapi Mexikói Nagydíjon

YouTube csatorna

Archívum