Közösségi oldalak

Belföld

Dévaványán és Körösladányban is templomokat rongált meg a vihar

A földön landolt a körösladányi templom keresztje – Fotó: Nagy Konrád polgármester/facebook

Mint az portálunk megírta fákat, villanyoszlopokat döntött ki, ágakat szakított le és épületeket, köztük több templomot is megrongált az erős széllel érkező tegnapi vihar Békés megyében.

A hétfő délután érkező viharban információnk szerint komolyabban nem sérült meg senki, főként utakra, épületekre és villanyvezetékre dőlt fák, leszakadt faágak miatt kérték tűzoltók és a katasztrófavédelem segítségét. Dévaványán és Körösladányban teljesen tönkretette a templomok csúcsdíszeit az orkán erejű vihar! A dévaványai református templom szélkakasa immár másodszor sérül meg, hiszen 2008-ban egy akkor orkán erejű szél kettétörte, így teljesen újat kellet készíteni!

 

Körösladányban (b) és Dévaványán sem kímélte a templomokat az orkánerejű vihar!

Milliárdos leltárbotrány az MTVA-nál: tízezer eszközt nem találtak, feljelentést tesznek

Közel tízezer eszközt nem találtak meg a közmédia legutóbbi leltározásakor, több ezer tárgyat pedig rossz helyen tartottak nyilván. Az átvilágítás

Drogos sofőr randalírozott az M1-esen, sorra borította ki a táblákat

Több terelőtáblát is kidöntött egy teherautóval közlekedő férfi, miután letért az úttestről egy munkaterületen. Az M1-es autópályán történt baleset után

Autóelkobzás? Börtön a száguldozóknak? Új korszak jöhet a magyar közlekedésben

Egy vétlen biciklis halt meg 2023 nyarán az Árpád hídon, és idén augusztusban Siófokon. A felüljáróról zuhant le egy vétlen

A Vasas ellen szakította meg nyeretlenségi sorozatát az MTK

Az MTK Budapest 1–0-ra legyőzte a második helyen álló Vasast a labdarúgó OTP Bank Liga 10. fordulójának pénteki nyitómérkőzésén. A

A Viktoria Plzent is legyőzte a Ferencváros

A Ferencváros hazai pályán 2-1-re legyőzte csütörtökön a cseh Viktoria Plzent a labdarúgó Európa-liga alapszakaszának második fordulójában, így továbbra is

Tóth Balázs lett a Szeged vezetőedzője

A 46 éves szakvezető a kedden menesztett Laczkó Zsolt helyét vette át a tabella 14. helyén álló csapatnál. A csongrádi

YouTube csatorna

Archívum