Közösségi oldalak

Belföld

Rendőrségen végződött a fagyizás!

Éjszaka indult fagyizni négy fiatal Békésen. Nem akartak fizetni az édességért, ezért mentek akkor, amikor az áruda már zárva volt. Háromszor törtek be az épületbe, a tulajdonos rajtakapta őket és hívta a rendőrséget.


Betörésről érkezett bejelentés a rendőrségre 2025. július 1-jén, nem sokkal éjfél után. Egy békési fagyizó tulajdonosa kért segítséget, mert fiatalok mentek be az üzletébe. A rendőrök percek belül a helyszínre értek, így tetten érték a jóval záróra után érkezőket. Egyikük a helyszínen maradt, hárman elfutottak, de a rendőrök néhány perc alatt őket is elfogták. Kiderült, hogy a fiatalkorú fiúk már harmadik napja minden este betörnek ugyanoda azért, hogy megdézsmálják a hűtőben tárolt fagyikat, majd néhány flakon üdítővel és pénzzel távoznak onnan.

A tulajdonos az első két alkalommal nem szólt a rendőröknek, a harmadik éjszaka azonban figyelte a területet és látta, amikor megérkeztek, majd betörtek az épületbe. Ekkor is üdítőkkel és energiaitalokkal felpakolva próbáltak meg távozni. A Békési Rendőrkapitányságon lopás bűncselekmény miatt indult nyomozás és vizsgálják, hogy a korábbi alkalmakkor voltak-e társaik – tájékoztatta portálunkat Deményné Tűri Zsanett r. százados a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense.

Stabil háttérrel és megerősített kerettel a feljutásért harcolna a Tatabánya

Kialakult a Tatabánya 2026/2027-es szezonra készülő játékoskerete, a klub pedig egyértelmű célként a feljutást tűzte ki az új idényre. A

Spanyolország másodszor is hosszabbításban lett világbajnok

Az Európa-bajnok spanyol válogatott hosszabbításban 1-0-ra legyőzte a címvédő argentin csapatot vasárnap az észak-amerikai labdarúgó-világbajnokság New York-i döntőjében, így története

Antonelli győzött és növelte az előnyét összetettben

Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes 19 éves versenyzője nyerte a Forma-1-es Belga Nagydíjat vasárnap Spa-Francorchamps-ban, ezzel növelte az előnyét a

Szeleczki Lilla bajnoki arannyal ünnepeli szülinapját

Szeleczki Lilla aranyérmet nyert szombaton a Nyíregyházán megrendezett 103. Papp László ökölvívó országos bajnokság záró napján. A szövetség beszámolója alapján

YouTube csatorna

Archívum