Közösségi oldalak

Hírek

Záporok, zivatarok hűtik le a levegőt

Vasárnap reggel északnyugaton már beindulnak az első zivatarok, ezt követően pedig egyre több helyen, nagyobb számban az ország északi felén számíthatunk záporok, zivatarok kialakulására. Helyenként heves zivatarok, szupercellák is lehetnek viharos széllel, felhőszakadással, jégesővel. Élénk, erős lesz a nyugati, délnyugati szél, amely délután északnyugaton már északiasra fordul. A csúcshőmérséklet 19 és 29 fok között alakul, délkeleten lesz a legmelegebb, északnyugaton pedig leghűvösebb az idő.

Hétfőn erősen felhős, borult lesz felettünk az ég. Északon, északnyugaton leginkább csendes esőre, délebbre az eső mellett záporokra, zivatarokra is készülhetünk. Az északi, északkeleti több helyen megélénkül, helyenként északkeleten és nyugaton megerősödik. Nagy lesz a hőmérsékleti kontraszt, a csúcsértékek 13 és 25 fok között alakulhatnak, az Alföld déli felén várható melegebb idő.

Kedden is sok felhő lesz felettünk. Napközben még főként a déli tájakon fordulhat eső, zápor. Az északias szelet a Dunántúlon és északkeleten élénk, néhol erős lökések kísérhetik. 14 és 20 fok közötti maximumokat mérhetünk.

Szerdán a napos-gomolyfelhős időben néhol fordulhat elő zápor. Nyugaton és északkeleten élénk marad a szél. Napközben 15 és 21 fok közé melegszik a levegő.

Csütörtökön változóan felhős-napos idő körvonalazódik. Nyugaton fordulhat elő eső, zápor. Az északias szél keleten és nyugaton még több helyen élénk, néhol erős marad. Délután 13-22 fok valószínű.

Spanyolország másodszor is hosszabbításban lett világbajnok

Az Európa-bajnok spanyol válogatott hosszabbításban 1-0-ra legyőzte a címvédő argentin csapatot vasárnap az észak-amerikai labdarúgó-világbajnokság New York-i döntőjében, így története

Antonelli győzött és növelte az előnyét összetettben

Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes 19 éves versenyzője nyerte a Forma-1-es Belga Nagydíjat vasárnap Spa-Francorchamps-ban, ezzel növelte az előnyét a

Szeleczki Lilla bajnoki arannyal ünnepeli szülinapját

Szeleczki Lilla aranyérmet nyert szombaton a Nyíregyházán megrendezett 103. Papp László ökölvívó országos bajnokság záró napján. A szövetség beszámolója alapján

Anglia a francia válogatott legyőzésével bronzérmes

Az angol válogatott végzett a harmadik helyen az Egyesült Államokban, Kanadában és Mexikóban rendezett labdarúgó-világbajnokságon, miután szombaton Miamiban 6-4-re legyőzte

YouTube csatorna

Archívum