Közösségi oldalak

Sport

Értékes hazai győzelem

Értékes hazai sikerrel folytatta szereplését az NB III.-as gyulai labdarúgócsapat. A bajnokság 26. játéknapján a Honvéd második számú együttesét múlta felül a Termál FC, méghozzá közönségszórakoztató találkozón. Sikerével Ekker Attila legénysége megerősítette harmadik pozícióját és változatlanul harcban van a nemesebb érmekért.

A Termál FC játékosai kezdettől dominálták a meccset. Többet birtokolták a labdát, sok helyzetet alakítottak ki. Különösen Sztankó jobb oldali elfutásai és beadásai hordoztak gólveszélyt, de a befejezésekkel rendre adósak maradtak a támadók. Szünet után kiegyenlítettebb lett a játék. Már a fővárosiak is eljutottak a gyulai kapu előterébe, igaz komoly lehetőséget nem tudtak teremteni. Hazai oldalon nem volt meg az addigi gólveszély, ennek ellenére a 68. percben megtörték a jeget. Zabari tört előre a bal szélen, pontos centerezését a hosszún érkező Zádori belsőzte a kapuba, 1–0. A Honvéd a hátrányban sem tudott offenzívebb játékra váltani, így a hazaiak vezetését nem fenyegette semmi, a hajrában pedig bebiztosították győzelmüket. A 89. percben labdaejtés után Wéber ívelt hosszan Czirok irányába, aki megbirkózott az őrzőjével, majd 20 méterről kilőtte a hosszú sarkot, 2–0.

NB III.-as labdarúgó-mérkőzés

Gyulai Termál FC–Budapest Honvéd II. 2–0 (0–0)
Gyula, 420 néző
Vezette: Kakuk Szabolcs (Szabó Richárd, Juhász Szabolcs Olivér).
Gólszerző: Zádori (68.), Czirok (89.).

Gyula: Füstös – Nagy S. (Krajcsó, 63.), Wéber, Csicsely (Czirok, 63.), Zádori, Szabó P., Zelenyánszki (Katona, 73.), Zabari, Vörös (Kovács Zs., 73.), Sztankó, Szabó Zs. (Trescsula, 57.). Vezetőedző: Ekker Attila.

Bp. Honvéd II.: Megyeri – Szabó Á., Kubicsek (Sebe, 46.), Kalocsány, Földi (Hancz, 69.), Hetyei (Simon, 69.), Menyhárt, László (Gyenes, 64.), Gincsai, Pintér, Ene. Vezetőedző: Kovács Gábor.

Ekker Attila: – Végig feszes volt a csapat, csak idő kérdése volt, hogy mikor szerzi meg az első gólt. Úgy gondolom, hogy közönségszórakoztató meccset tudtunk játszani, örülök annak, hogy szép számú közönség előtt tudtunk nyerni.

Kikapott a Puskás Akadémia a Zalaegerszegtől

A hat kör után élen álló Puskás Akadémia 1–0-s vereséget szenvedett vasárnap az utolsó helyezett ZTE otthonában a labdarúgó NB

Halálos motorbaleset történt Kisbucsánál

Meghalt egy motoros, aki lesodródott az útról és az árokba csapódott vasárnap délután a 76-os főúton Kisbucsánál – közölte a

Otthonában szenvedett vereséget a Paks csapata

A Debrecen 4-2-re nyert a Paks otthonában a labdarúgó OTP Bank Liga hetedik fordulójának szombat esti mérkőzésén. A mérkőzés előtt

Kikapott az éllovas Puskás Akadémia az utolsó helyezett Zalaegerszegtől

A hat kör után élen álló Puskás Akadémia 1–0-s vereséget szenvedett vasárnap az utolsó helyezett ZTE otthonában a labdarúgó NB

A 97. percben mentett pontot az Everton az MU ellen

Az Everton hazai környezetben 2-2-es döntetlent játszott a Manchester Uniteddel az angol labdarúgó-bajnokság harmadik fordulójának vasárnapi játéknapján. A vendégek ugyan

Antonelli a mezőny végéről rajtolva nyerte a hazai futamát

A világbajnoki pontversenyt vezető és hazai közönség előtt szereplő Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes pilótája a 19. helyről rajtolva nyerte

YouTube csatorna

Archívum