Közösségi oldalak

Belföld

Még jó, hogy nem éppen akkor érkezett a vonat

A jelző pirosra váltott, de egy autós nem tudott megállni egy vasúti átjárónál Békés megyében. A tilos jelzés ellenére ráhajtott a sínekre, a sorompó rácsukódott a kocsira. A tanulságos esetben az autós és utasa szerencsére nem sérült meg.


Letörte egy vasúti átjáró félsorompójának rúdját egy személygépkocsival közlekedő férfi 2025. április 9-én 12 óra körül Körösladányban. Elmondása szerint körülbelül 50 km/óra sebességgel közelítette meg az átjárót, amikor látta, hogy a fényjelző pirosra váltott. Azonnal fékezett, de megállni már nem tudott, így ráhajtott a sínekre. Tolatni akart, de több autó is várakozott már mögötte. Ekkor úgy döntött, azért, hogy ne maradjon a síneken, elindul előre. A sorompó azonban eközben a kocsi tetejének csapódott, így amikor elindult előre, a rúd letört.

A helyszíni szemle és az összegyűjtött információk alapján azonban valószínűsíthető, hogy a fényjelző nem az autó érkezésekor váltott pirosra, hanem hamarabb, és a férfi ennek ellenére akart áthajtani a síneken, de a lecsukódó sorompó útját állta. Az átjáróból pedig csak úgy tudott kihajtani, hogy letörte a rudat.

Az átjáró után azonnal megállt és gyalog visszament a sorompóhoz. Ekkor már a rendőrség egyik baleset-helyszínelője is ott volt, mert éppen a történtek idején állt meg a kocsisor végén. A férfi szerencsére nem sérült meg, közlekedés biztonsága elleni vétség miatt indult ellene eljárás. A vele utazó nő is épségben megúszta a történteket – tájékoztatta portálunkat a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság.

A vasúti balesetek megelőzése érdekében kérjük a közlekedőket, hogy tartsák be a szabályokat. A vasúti átjárót fokozott óvatossággal kell megközelíteni. Az átjáró előtt meg kell állni, ha fénysorompó jelzése piros, és akkor is, ha a sorompó rúdja mozog, vagy nem teljesen nyitott helyzetben áll. Ahhoz, hogy szükség esetén meg tudjanak állni, megfelelő sebességgel kell az átjáróhoz érkezni.

Milliárdos leltárbotrány az MTVA-nál: tízezer eszközt nem találtak, feljelentést tesznek

Közel tízezer eszközt nem találtak meg a közmédia legutóbbi leltározásakor, több ezer tárgyat pedig rossz helyen tartottak nyilván. Az átvilágítás

Drogos sofőr randalírozott az M1-esen, sorra borította ki a táblákat

Több terelőtáblát is kidöntött egy teherautóval közlekedő férfi, miután letért az úttestről egy munkaterületen. Az M1-es autópályán történt baleset után

Autóelkobzás? Börtön a száguldozóknak? Új korszak jöhet a magyar közlekedésben

Egy vétlen biciklis halt meg 2023 nyarán az Árpád hídon, és idén augusztusban Siófokon. A felüljáróról zuhant le egy vétlen

Djukanovic duplájával nyert Pakson az ETO

A címvédő ETO FC Győr 2–1-re győzött a Paksi FC vendégeként a labdarúgó OTP Bank Liga 10. fordulójában. A montenegrói

Győzelmével élre állt a Tiszakécske – NB II-es eredmények

A továbbra is veretlen Tiszakécske 1-0-ra legyőzte hazai pályán a sereghajtó Csákvárt a labdarúgó NB II tizedik fordulójának szombati játéknapján,

A Monor is pont nélkül maradt Gyulán – NB III-as eredmények

A Gyulai Termál FC négy gólt szerezve győzte le a Monort, a Kaposvár pedig kiütéses, 7–0-s sikert aratott a Sárbogárd

YouTube csatorna

Archívum