Közösségi oldalak

Hírek

Sorra hagyják ott Jakab Pétert, visszatérnek a Jobbikba

A Nép Pártján Mozgalomból visszatérnek a tagok a Jobbikba – írja a portálunkhoz eljuttatot közleményében a Jobbik.

„A Jobbik Magyarországért Mozgalomnak megalakult a kisvárdai alapszervezete”

– írja közleményében a párt, ami még nem is lenne annyira érdekes, azonban olyan jobbikosok alakították, akik 2022-ben még kiléptek a Jobbikból és a Nép Pártján Mozgalomhoz csatlakoztak, annak színeiben indultak az önkormányzati választáson és juttattak be egy képviselőt a testületbe.

„Most látva a Nép Pártján DK-ba való beolvadási szándékát, testületileg ott hagyták Jakab Péter mozgalmát és visszatértek eredeti politikai közösségükbe. A kisvárdai Jobbik Horváth Attila önkormányzati képviselőt választotta meg a szervezet elnökének”

– áll a Jobbik közleményében.

Jakab Péter az utóbbi hetekben több DK-s rendezvényen is megjelent, részt vett a baloldali párt fáklyás felvonulásán március 14-én, és ott volt vasárnap az újpesti időközi választás utáni Varju László-Gyurcsány Ferenc sajtótájékoztatón is.

Milliárdos leltárbotrány az MTVA-nál: tízezer eszközt nem találtak, feljelentést tesznek

Közel tízezer eszközt nem találtak meg a közmédia legutóbbi leltározásakor, több ezer tárgyat pedig rossz helyen tartottak nyilván. Az átvilágítás

Drogos sofőr randalírozott az M1-esen, sorra borította ki a táblákat

Több terelőtáblát is kidöntött egy teherautóval közlekedő férfi, miután letért az úttestről egy munkaterületen. Az M1-es autópályán történt baleset után

Autóelkobzás? Börtön a száguldozóknak? Új korszak jöhet a magyar közlekedésben

Egy vétlen biciklis halt meg 2023 nyarán az Árpád hídon, és idén augusztusban Siófokon. A felüljáróról zuhant le egy vétlen

A Vasas ellen szakította meg nyeretlenségi sorozatát az MTK

Az MTK Budapest 1–0-ra legyőzte a második helyen álló Vasast a labdarúgó OTP Bank Liga 10. fordulójának pénteki nyitómérkőzésén. A

A Viktoria Plzent is legyőzte a Ferencváros

A Ferencváros hazai pályán 2-1-re legyőzte csütörtökön a cseh Viktoria Plzent a labdarúgó Európa-liga alapszakaszának második fordulójában, így továbbra is

Tóth Balázs lett a Szeged vezetőedzője

A 46 éves szakvezető a kedden menesztett Laczkó Zsolt helyét vette át a tabella 14. helyén álló csapatnál. A csongrádi

 

YouTube csatorna

Archívum