Közösségi oldalak

Hírek

Esős hét elé nézünk

Vasárnap folytatódik a száraz, csapadékmentes idő, ám már több fátyolfelhő fogja szűrni a napsütést, időnként jobban meg is vastagodhat a felhőzet. Többfelé élénk, északnyugaton néhol erős lesz a délkeleti, déli szél. Délutánra 18 és 22 fok közé melegszik a levegő, érdemes a hét utolsó napját a szabadban tölteni.

Hétfőn délnyugat, nyugat felől megvastagszik a felhőzet és délután elszórtan számíthatunk kisebb esőre, záporokra. Eleinte északkeleten még naposabb lesz az idő, majd délután a szakadozott felhőzet mellett nyugaton számíthatunk rövidebb napsütéses időszakokra. Sokfelé élénk, a Dunántúlon erős, néhol viharos lesz a déli, délnyugati szél. Enyhébb lesz a hajnal, délután pedig 16 és 22 fok között alakul a csúcshőmérséklet.

Kedden reggel még csak délen, majd dél felől egyre több helyen alakulhat ki eső, zápor, néhol akár zivatar. Délután kezdhet csak nyugat, délnyugat felől csökkenni a felhőzet. Sokfelé élénk, néhol erős lesz a déli, délnyugati szél. A legmagasabb hőmérséklet 13 és 19 fok között alakulhat.

Szerdán a megnövekvő felhőzetből többfelé számítani kell kisebb esőre, futó záporra, néhol zivatarra. A szeles időben 14-20 fokot mutathatnak a hőmérők.

Csütörtökön marad a szeles idő elszórtan záporokkal, néhol zivatarral.

Pénteken, majd a hétvégén újabb záporokra, zivatarokra, esőre van kilátás, a szél viharossá fokozódhat.

Forrás: Időkép

Magamutogatós szatírt fogott a rendőrség Tatabányán

Szeméremsértő módon viselkedett egy férfi Tatabányán: nők jelenlétében mutogatta nemi szervét. A 30 éves borsodi férfit a rendőrök elfogták, kihallgatásán

Magyar Péter: befagyasztja a tűzifa árát a kormány az állami erdőgazdaságoknál

Befagyasztja a kormány az állami erdőgazdálkodásoknál a tűzifa árát a lakossági vevők számára a 2026. január 1-jei árakon – jelentette

Ruff Bálint: a kormány eddig összesen kétezer milliárd forint értékű ügyekben tett feljelentést

A kormány eddig összesen kétezer milliárd forint értékű ügyekben tett feljelentést – nyilatkozta a Miniszterelnökséget vezető miniszter a Telexnek. A

Könnyedén győzte le a Ferencváros az ETO FC-t

A Ferencváros 3–0-ra győzött a címvédő Győr vendégeként a labdarúgó OTP Bank Liga harmadik fordulójából elhalasztott és csütörtökön pótolt mérkőzésén.

50-szeres szlovák válogatott középpályással erősített a Ferencváros

Az Európa-ligában főtáblás Ferencváros labdarúgócsapata Matús Bero személyében szlovák válogatott középpályással erősítette meg a keretét. A klub honlapjának beszámolója szerint

Yamal 91 éves Barca-rekordot döntött meg

Lamine Yamal az FC Barcelona történetének legfiatalabb futballistájaként érte el és lépte is át az 50 gólos határt azzal, hogy

YouTube csatorna

Archívum