Közösségi oldalak

Belföld

Ezer kék galamb érkezett a Dévaványai-Ecsegi pusztákra

A fotó illusztráció, készítette Marik Pál

Két nagyobb csapatban, összesen mintegy ezer kék galamb tartózkodik jelenleg a Körös-Maros Nemzeti Park Dévaványai-Ecsegi puszták részterületén.

A védett kék galambok a középhegységekben fészkelnek, az Alföldön csak téli vendégek. Igaz, akadnak kivételek, a KMNP Kis-Sárrét részterületén például az utóbbi évtizedben költött néhány pár kék galamb.

A Dévaványai-Ecsegi pusztákra ősszel általában 1000-1500 példány érkezik telelni. Nappal népes csapatokban járnak ki a napraforgó tarlókra, ugarokra, az éjszakát pedig elhagyott tanyahelyek facsoportjain töltik. Az embert, a lakott területeket kerülik. Mindig nagy csapatokban mozognak, ami tulajdonképpen védekező mechanizmusnak tekinthető, így akarják megnehezíteni a rájuk vadászó sólyomfélék dolgát.

A kék galambok esetenként örvös galambokkal is vegyülnek, de ezek nagy része mostanra már elhagyta hazánk területét. Néha bíbicekkel együtt látjuk őket a tarlókon, mivel ugyanaz a táplálékuk.

Rendszerint már februárban elhagyják az alföldi tájakat, visszaindulnak költőhelyeikre. Legtöbbször fekete harkályok által vájt odúkban költenek. Érdekesség, hogy évente akár 3-4 fészekaljat is felnevelnek, és már akkor lerakják következő tojásaikat, amikor az előző fiókák még ki sem repültek.

Forrás: kmnp.hu

Spanyolország másodszor is hosszabbításban lett világbajnok

Az Európa-bajnok spanyol válogatott hosszabbításban 1-0-ra legyőzte a címvédő argentin csapatot vasárnap az észak-amerikai labdarúgó-világbajnokság New York-i döntőjében, így története

Antonelli győzött és növelte az előnyét összetettben

Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes 19 éves versenyzője nyerte a Forma-1-es Belga Nagydíjat vasárnap Spa-Francorchamps-ban, ezzel növelte az előnyét a

Szeleczki Lilla bajnoki arannyal ünnepeli szülinapját

Szeleczki Lilla aranyérmet nyert szombaton a Nyíregyházán megrendezett 103. Papp László ökölvívó országos bajnokság záró napján. A szövetség beszámolója alapján

Anglia a francia válogatott legyőzésével bronzérmes

Az angol válogatott végzett a harmadik helyen az Egyesült Államokban, Kanadában és Mexikóban rendezett labdarúgó-világbajnokságon, miután szombaton Miamiban 6-4-re legyőzte

YouTube csatorna

Archívum