Közösségi oldalak

Belföld

Rövid idő alatt elfogták a békéscsabai utcai zsarolót

Egy férfi tett bejelentést a rendőrségen 2024. október 7-én arról, hogy két nappal korábban Békéscsabán, az Andrássy úton megfenyegette egy férfi. Az ismeretlen arra utasította, hogy vásároljon neki különböző termékeket az egyik dohányboltban. A férfi megijedt és eleget tett a felszólításnak. Másnap ismét találkoztak az utcán, akkor az idegen pénzt kért tőle. A férfi az előző napi fenyegetés hatására átadott egy kisebb összeget. A bejelentés után a Békéscsabai Rendőrkapitányság rendőrei rövid idő alatt elfogták és előállították a zsarolás bűntett elkövetésével gyanúsítható 20 éves férfit, akit a kihallgatása után őrizetbe is vettek.

Megrongálta az autómosó pénzbedobó szekrényének ajtaját egy férfi 2024. október 7-én hajnalban Sarkadon. Pénzt akart belőle lopni, ezért felfeszítette az ajtaját. Ezután kárt tett a porszívó automatában is, de végül ebből nem jutott pénzhez. A rendőrök elfogták és lopás vétség elkövetésének gyanúja miatt őrizetbe vették.

Nem vezethetett volna az a férfi, akit Nagyszénás külterületén ellenőriztek, miután balesetet okozott. Ő az Orosházi járásbíróság döntése alapján 2024. november 29-ig nem ülhetett volna volán mögé. A férfi 2024. október 7-én őrizetbe vették és járművezetés az eltiltás hatálya alatt vétség gyanúja miatt eljárás indult ellene – tájékoztatta portálunkat a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság.

Milliárdos leltárbotrány az MTVA-nál: tízezer eszközt nem találtak, feljelentést tesznek

Közel tízezer eszközt nem találtak meg a közmédia legutóbbi leltározásakor, több ezer tárgyat pedig rossz helyen tartottak nyilván. Az átvilágítás

Drogos sofőr randalírozott az M1-esen, sorra borította ki a táblákat

Több terelőtáblát is kidöntött egy teherautóval közlekedő férfi, miután letért az úttestről egy munkaterületen. Az M1-es autópályán történt baleset után

Autóelkobzás? Börtön a száguldozóknak? Új korszak jöhet a magyar közlekedésben

Egy vétlen biciklis halt meg 2023 nyarán az Árpád hídon, és idén augusztusban Siófokon. A felüljáróról zuhant le egy vétlen

Djukanovic duplájával nyert Pakson az ETO

A címvédő ETO FC Győr 2–1-re győzött a Paksi FC vendégeként a labdarúgó OTP Bank Liga 10. fordulójában. A montenegrói

Győzelmével élre állt a Tiszakécske – NB II-es eredmények

A továbbra is veretlen Tiszakécske 1-0-ra legyőzte hazai pályán a sereghajtó Csákvárt a labdarúgó NB II tizedik fordulójának szombati játéknapján,

A Monor is pont nélkül maradt Gyulán – NB III-as eredmények

A Gyulai Termál FC négy gólt szerezve győzte le a Monort, a Kaposvár pedig kiütéses, 7–0-s sikert aratott a Sárbogárd

 

YouTube csatorna

Archívum