Közösségi oldalak

Hírek

Álnéven adott fel internetes hirdetéseket egy csaló füzesgyarmati nő

Telefont, játékkonzolt árult egy Békés megyei nő az interneten. Miután utaltak neki, nem küldte el az árut és megszakította a kapcsolatot a vevőkkel. A Mátrix Projekt keretében vádemelést javasol ellene a rendőrség.

Álnéven adott fel internetes hirdetéseket egy füzesgyarmati nő. Telefonokat, játékkonzolokat kínált, és előre utalást kért. Volt, akitől a vételár felét előlegként, másoktól a teljes összeget, de senkinek nem küldött semmit. Az Orosházi Rendőrkapitányságra tavaly ősszel tett bejelentést egy nő, hogy telefont vett, az ár felét, 20 ezer forintot elutalta, de a készüléket nem kapta meg. Többször érdeklődött, hogy úton van-e már, de a végén nem hogy csomag, de válasz sem érkezett, a hirdető ugyanis kilépett a kettejük csevegőcsoportjából.

A Mátrix Projektben az ilyen és ehhez hasonló internetes csalások felderítésén dolgozó rendőrök hamar kiderítették, ki csaphatta be, és kiszélesítették a nyomozást. Ennek az lett az eredménye, hogy az orosházi nő mellett országszerte vannak károsultak, vele együtt tizenketten próbáltak meg ugyanettől a hirdetőtől vásárolni. Egy férfi játékkonzolt, a többiek telefont. Senkinek nem küldött semmit, és a pénzt sem utalta vissza. A rendőrség csalással gyanúsítja, vádemelést javasol ellene és az eljárás iratait megküldte az ügyészségre – tájékoztatta portálunkat a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság.

Magamutogatós szatírt fogott a rendőrség Tatabányán

Szeméremsértő módon viselkedett egy férfi Tatabányán: nők jelenlétében mutogatta nemi szervét. A 30 éves borsodi férfit a rendőrök elfogták, kihallgatásán

Magyar Péter: befagyasztja a tűzifa árát a kormány az állami erdőgazdaságoknál

Befagyasztja a kormány az állami erdőgazdálkodásoknál a tűzifa árát a lakossági vevők számára a 2026. január 1-jei árakon – jelentette

Ruff Bálint: a kormány eddig összesen kétezer milliárd forint értékű ügyekben tett feljelentést

A kormány eddig összesen kétezer milliárd forint értékű ügyekben tett feljelentést – nyilatkozta a Miniszterelnökséget vezető miniszter a Telexnek. A

Könnyedén győzte le a Ferencváros az ETO FC-t

A Ferencváros 3–0-ra győzött a címvédő Győr vendégeként a labdarúgó OTP Bank Liga harmadik fordulójából elhalasztott és csütörtökön pótolt mérkőzésén.

50-szeres szlovák válogatott középpályással erősített a Ferencváros

Az Európa-ligában főtáblás Ferencváros labdarúgócsapata Matús Bero személyében szlovák válogatott középpályással erősítette meg a keretét. A klub honlapjának beszámolója szerint

Yamal 91 éves Barca-rekordot döntött meg

Lamine Yamal az FC Barcelona történetének legfiatalabb futballistájaként érte el és lépte is át az 50 gólos határt azzal, hogy

YouTube csatorna

Archívum