Közösségi oldalak

Belföld

Rendőrségi hírek Békés megyéből

Összeszólalkozott egy férfi és egy nő 2024. szeptember 11-én 19 óra 15 perc körül Orosházán, Táncsics Mihály utca és a Lehel utca kereszteződésében. A vita során a férfi többször fojtogatta a nőt, aki hozzávágott egy üveget a férfi könyökéhez, könnyű sérülést okozva neki ezzel. Az Orosházi Rendőrkapitányság rendőrei mindkettőjüket előállították, és garázdaság vétség gyanúja miatt büntetőeljárást indítottak ellenük.

Verekedésbe torkollott az a vita is, ami 2024. szeptember 11-én 23 óra körül történt Medgyesegyházán, a Bercsényi utcában. Két férfi szólalkozott össze, majd a vita tettlegességig fajult. Az egyik férfi megütötte a másikat, aki emiatt nyolc napon túl gyógyuló sérülést, orrcsonttörést szenvedett. A bántalmazó ellen súlyos testi sértés bűntett gyanúja miatt indult eljárás.

A Mezőkovácsházi Rendőrkapitányság rendőrei 2024. szeptember 11-én 10 óra körül elfogtak egy férfit, aki ellen a Pesti Központi Kerületi Bíróság adott ki elfogatóparancsot kifosztás bűntett miatt. A férfit előállítását követően átadták át ügyében eljáró bírónak.

Csalás miatt körözte a Miskolci Járásbíróság azt a férfit, akit 2024. szeptember 11-én 13 óra 30 perc körül fogtak el a Sarkadi Rendőrkapitányság rendőrei. A férfit előállítását követően őrizetbe vették – tájékoztatta portálunkat Deményné Tűri Zsanett r. hadnagy a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense.

Videón, ahogy földbe csapódik egy magángép, fedélzetén kilenc emberrel Dél-Floridában

Drámai légi katasztrófa történt Dél-Floridában: kilenc emberrel a fedélzetén lezuhant egy magánrepülőgép egy lakópark közelében. A pilóta utolsó rádióüzeneteiben arról

Folytatódik a burkolatjavítás az M0-s autóúton és az M7-es autópályán hétfőtől

Folytatódik a burkolatjavítás az M0-s autóúton és az M7-es autópályán hétfőtől. A Magyar Közút Nonprofit Zrt. először Diósd térségében, majd

Késsel akart fizetni egy agyamputált Tatabányán

Egy tatabányai ruházati üzletből vitt el több mint 60 ezer forint értékű árut az a férfi, aki fizetés helyett késsel

Verstappen nyert Mexikóban, de Andrea Kimi Antonelli a világbajnok

Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes 20 éves versenyzője minden idők legfiatalabb Forma-1-es világbajnoka lett azzal, hogy a vasárnapi Mexikói Nagydíjon

Az Újpest legyőzte a Nyíregyházát

Az Újpest hatodik hazai mérkőzésén is hátrányba került, végül azonban 2–1-re legyőzte a Nyíregyházát a Szusza Ferenc Stadionban vasárnap, a

A Ferencváros legyőzte odahaza a Paksot

A Ferencváros saját közönsége előtt 2–0-ra nyert a Paks ellen a labdarúgó NB I 12. fordulójának vasárnapi játéknapján. A fővárosi

 

YouTube csatorna

Archívum