Közösségi oldalak

Belföld

Két férfi tört be egy mezőberényi lángossütőbe

Egy mezőberényi lángossütőbe tört be két férfi 2024. augusztus 28-án hajnalban.

Feltolták a redőnyt, betörték az ablaküveget, majd belülről kinyitották az ajtót. Több rekesz üdítőitalt és élelmiszert pakoltak össze egy műanyag kukába, majd elmentek. Az egyik utcában hangoskodni kezdtek, ezért az ott lakók értesítették a rendőrséget.


A fiatalok, amikor ezt megtudták elszaladtak és hátra hagyták a lopott dolgokat, de így sem jutottak messzire. A Békési Rendőrkapitányság rendőrei elfogták a 18 és 20 éves helyi fiatalokat, akik azzal magyarázták a betörést hogy szomjasak voltak. Lopás bűntett megalapozott gyanúja miatt indult büntetőeljárás ellenük – tájékoztatta portálunkat a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság.

50-szeres szlovák válogatott középpályással erősített a Ferencváros

Az Európa-ligában főtáblás Ferencváros labdarúgócsapata Matús Bero személyében szlovák válogatott középpályással erősítette meg a keretét. A klub honlapjának beszámolója szerint

Yamal 91 éves Barca-rekordot döntött meg

Lamine Yamal az FC Barcelona történetének legfiatalabb futballistájaként érte el és lépte is át az 50 gólos határt azzal, hogy

Puskás Akadémia – Ferencvárosi TC

A Puskás Akadémia – Ferencvárosi TC 2026.08.30.-ai NB I-es mérkőzés képei. Fotó: Erdős Csaba   The post Puskás Akadémia –

A listavezető Puskás Akadémia otthonában győzött a Ferencváros

A vendég Ferencváros 2–1-re győzött a listavezető Puskás Akadémia otthonában vasárnap a labdarúgó OTP Bank Liga hatodik fordulójának zárómérkőzésén. A

 

YouTube csatorna

Archívum