Közösségi oldalak

Sport

Gyenge játékkal mentett pontot idegenben a Gyula

Fotó: tise/facebook

Első pontjait hullajtotta el a Tiszaföldvár alkalmi otthonában a Gyulai Termál FC együttese. A fürdővárosiak az NB III.-as labdarúgó-bajnokság vasárnapi 4. játéknapján a 94. percben szerzett Wéber-góllal zártak döntetlenre, ezzel sikerült megőrizniük veretlenségüket.


A hazaiak bátran kezdtek, de hamar alább hagyott a lendületük. A játék irányítását fokozatosan vette át a Gyula, volt két lehetősége is az ivószünetig. A 27. percben azután egy kapu előtti bedobást Czirok csúsztatott tovább, a hosszún érkező Katona pedig mindenkit megelőzve kotorta hálóba a játékszert, 0–1. Bár a labda gyulai lábakon vándorolt többet, a földváriak előtt adódott óriási egyenlítési lehetőség, ám a ziccer Füstös kapusban halt el.A 44. percben már ő is tehetetlen volt egy hosszú bedobással szemben, amely balszerencsés módon Wéber lábáról csúszott a kapujába, 1–1.

A második félidőre leült a játék, inkább a küzdelem dominált. A hazaiak továbbra is Borgulya nagy bedobásaival próbáltak veszélyt jelenteni, még sem ezzel szereztek vezetést. A 78. percben Oláh Ákos a jobb oldalon hámozta át magát a gyulai védőkön, végül éles szögből, szinte az alapvonalról lőtt közelről a hálóba, 2–1. Elkeseredett attakba kezdtek az idő ellen is harcoló vendégek. A 94. minutában megvalósult az elképzelésük, Wéber révén sikerült egyenlíteniük, akit a gólöröme közben kiállított a játékvezető, amiért kimutatott a nézőknek, 2–2.

NB III.-as labdarúgó-mérkőzés

Tiszaföldvár SE–Gyulai Termál FC 2–2 (1–1)
Kunszentmárton, 200 néző
Vezette: Kovács Tamás (Mózsa Ábel, Szabó Laura Emerencia).
Gólszerző: Wéber (44. – öngól), Oláh Á. (78.), ill. Katona (27.), Wéber (94.). Kiállítva: Wéber (94. – túlzott gólöröm).

Tiszaföldvár: Krnács – Háda, Sági, Ruzsa, Antman (Korógyi Sz., 61.) – Borgulya, Lestyán, Bidzilya (Oláh Á., 34.) – Bánki-Horváth G. (Fehér L., 55.), Kálmán Sz., Bojtos. Vezetőedző: Erős Károly.

Gyula: Füstös – Sztankó (Vörös, 46.), Szabó P., Wéber, Zabari – Trescsula (Varga T., 78.), Katona (Csicsely, 64.) – Czirok, Zelenyánszki (Geiger, 46.), Malkócs – Ilyés (Szabó Zs., 64.). Vezetőedző: Ekker Attila.

Ekker Attila: – A játékunk minőségéről mindent elárul, hogy nem tudok senkit kiemelni. A többit igyekszünk kezelni az öltözőn belül, ezek az apró pofonok remélem jókor érkeznek még.

Stabil háttérrel és megerősített kerettel a feljutásért harcolna a Tatabánya

Kialakult a Tatabánya 2026/2027-es szezonra készülő játékoskerete, a klub pedig egyértelmű célként a feljutást tűzte ki az új idényre. A

Spanyolország másodszor is hosszabbításban lett világbajnok

Az Európa-bajnok spanyol válogatott hosszabbításban 1-0-ra legyőzte a címvédő argentin csapatot vasárnap az észak-amerikai labdarúgó-világbajnokság New York-i döntőjében, így története

Antonelli győzött és növelte az előnyét összetettben

Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes 19 éves versenyzője nyerte a Forma-1-es Belga Nagydíjat vasárnap Spa-Francorchamps-ban, ezzel növelte az előnyét a

Szeleczki Lilla bajnoki arannyal ünnepeli szülinapját

Szeleczki Lilla aranyérmet nyert szombaton a Nyíregyházán megrendezett 103. Papp László ökölvívó országos bajnokság záró napján. A szövetség beszámolója alapján

YouTube csatorna

Archívum