Közösségi oldalak

Sport

Csató Sándor: Az első negyedóra nem a miénk volt

Újabb idegenbeli döntetlennel őrizte meg veretlenségét a Békéscsaba 1912 Előre FC labdarúgócsapata. A lilák az NB II.-es bajnokság 3. játéknapján Soroksárról hoztak el egy pontot a kapusuk, Uram János bravúrjainak köszönhetően.

A Soroksár lépett fel támadólag, Uram kapusnak a 8. percig két bravúros beavatkozása is volt. Ahogy alább hagyott a kezdeti nyomás, a játék úgy terelődött az egy időre a hazaiak térfelére és kapuja elé. Mégis ekkor kellett a legnagyobb bravúrt bemutatnia a csabai hálóőrnek, amikor a 20. minutában Szabó Szilárd közeli fejesét „olvasta”. Újból beszorultak a lilák, ám jól tömörültek és ezzel nem igazán tudtak mit kezdeni a XXIII. kerületiek. Jól jött az ivószünet a sorok rendezésére, bár közvetlen előtte Viczián 25 méteres átlövése kis híján utat talált Holczer kapujába. A félidő második felében az Előre kezdeményezett valamivel többet, a kapu előtt viszont elfogyott a kreativitás. A 43. percben egy jobb oldali szögletnél ismét Uram János mentette meg csapatát a góltól, aki Halmai közeli kísérletét hárította lábbal.

Szünet után is élénk iramban kezdtek a csapatok. Az egyik oldalon Manner 10 méteres lövését védte reflex-el Uram, az ellenakcióból pedig büntető született, de a csabaiak elkövették azt a luxust, hogy ezt elhibázták. Lipcsei Péter az utolsó félórára hármas cserével próbálta frissíteni csapatát. Többet is támadott a Soroksár a folytatásban, ennek eredményeként a 71. minutában Uramnak kellett szögletre tolnia egy kellemetlen, lapos lövést. Az ivószünetet kihasználva Csató Sándor három friss támadót vetett be, hasonló fordulatot remélve tőlük, mint egy hete az Ajka ellen. Rövid időre alább is hagyott a hazaiak aktivitása, csak a végjátékra kezdtek ismét nyomni. A csabai retesz azonban mindvégig jól működött, így az ezúttal is jól küzdő liláknak egy „rázós” meccsen sikerült megőrizniük veretlenségüket. Az előző heti hős, a két gól szerző Vólent Roland viszont ezúttal a sárga lapokból duplázott be a végén. Az 53. percben Vass rántotta le a tizenhatoson belül a jobb oldalon kilépő Kővárit, a játékvezető nyomban a büntetőpontra mutatott. A labdának Zádori Krisztián futott, a lapos középre tartó labdát a jobbra dőlő Holczer lábbal kirúgta. A 93. percben Vólent Roland szeretett volna kiharcolni büntetőt, a produkcióját műesésként értékelte a játékvezető, aki sárga lappal büntette, és mivel volt már egy belőle, a pirosat is felmutatta a támadónak.

B.M.

NB II.-es labdarúgó-mérkőzés

Soroksár SC–Békéscsaba 1912 Előre FC 0–0
Budapest, 420 néző
Vezette: Kovács Imre (Máyer Gábor, Toplánszki Szabin).
Sárga lap: Bolla G. (34.), Korozmán (84.), ill. Csató (22.), Szabó B. (45.), Tóth M. (61.), Vólent (81.).
Piros lap: Vólent (93.).

Soroksár: Holczer – Króner, Kékesi, Bolla G., Dhonata – Vass Á. (Köböl, 79.), Tóth A. – Szabó Sz. (Dobos, 62.), Manner (Korozmán, 62.), Halmai Á. (Varga I., 88.) – Dragóner F. (Lovrencsics B., 62.). Vezetőedző: Lipcsei Péter.

Békéscsaba: Uram – Kuzma, Csató M., Kovács G., Kóródi (Gyenti, 82.) – Kővári, Szabó B. (Hodonicki, 65.), Tóth M. (Pintér, 72.), Viczián – Czékus (Sármány, 72.), Zádori (Vólent, 72.). Vezetőedző: Csató Sándor.

Csató Sándor: – Az első negyedóra nem a miénk volt, de azután szépen összeállt a védekezésünk. Próbáltunk kontrázni, de az utolsó átadások nem sikerültek. A második félidőben a kezünkben volt a győzelem, ha a büntetőt berúgjuk elképzelhető, hogy máshogy alakul, ezzel együtt nem lehetünk elégedetlenek.

Magamutogatós szatírt fogott a rendőrség Tatabányán

Szeméremsértő módon viselkedett egy férfi Tatabányán: nők jelenlétében mutogatta nemi szervét. A 30 éves borsodi férfit a rendőrök elfogták, kihallgatásán

Magyar Péter: befagyasztja a tűzifa árát a kormány az állami erdőgazdaságoknál

Befagyasztja a kormány az állami erdőgazdálkodásoknál a tűzifa árát a lakossági vevők számára a 2026. január 1-jei árakon – jelentette

Ruff Bálint: a kormány eddig összesen kétezer milliárd forint értékű ügyekben tett feljelentést

A kormány eddig összesen kétezer milliárd forint értékű ügyekben tett feljelentést – nyilatkozta a Miniszterelnökséget vezető miniszter a Telexnek. A

Könnyedén győzte le a Ferencváros az ETO FC-t

A Ferencváros 3–0-ra győzött a címvédő Győr vendégeként a labdarúgó OTP Bank Liga harmadik fordulójából elhalasztott és csütörtökön pótolt mérkőzésén.

50-szeres szlovák válogatott középpályással erősített a Ferencváros

Az Európa-ligában főtáblás Ferencváros labdarúgócsapata Matús Bero személyében szlovák válogatott középpályással erősítette meg a keretét. A klub honlapjának beszámolója szerint

Yamal 91 éves Barca-rekordot döntött meg

Lamine Yamal az FC Barcelona történetének legfiatalabb futballistájaként érte el és lépte is át az 50 gólos határt azzal, hogy

YouTube csatorna

Archívum