Közösségi oldalak

Belföld

Koponyaalapi törés lett a baráti „bunyózás” vége

Kis híján az életébe került egy tótkomlósi férfinak egy viccelődésből indult verekedés tavaly nyáron Gyulán. Ivócimborája ugyanis addig rugdosta a fejét, hogy végül rohammentő szállította őt kórházba. A Békés Megyei Rendőr-főkapitányság az egyesített ügyek vizsgálatát a napokban fejezte be.

Koponyaalapi töréssel, arccsonttöréssel, és számos vérző sebbel a fején szállított kórházba a mentő egy férfit 2023. augusztus 23-án a kora esti órákban. Ismerősei akkor azt mondták az orvosoknak, hogy barátjuk leesett a létráról. Hamar kiderült azonban, hogy egyik barátja verte meg egy eldurvult „bunyózás” közben. A három férfi együtt italozott, az egész napot együtt töltötték.

Elmondásuk szerint mivel mindhárman nagyon ittasak voltak, nem akartak hazamenni, így megkérték egy ismerősüket, akinek több kiadó szobája is volt, hogy nála tölthessék az éjszakát. A szobában tovább ittak, majd ketten közülük elkezdtek „heccből” verekedni. A bunyó hamar komolyra fordult, és az egyik 28 éves gyulai férfi életveszélyes sérüléseket okozott a társának. Mivel tettéért nem akarta vállalni a felelősséget megfenyegette harmadik társukat, hogy mondja azt, barátjuk leesett a létráról.

A bántalmazó korábban is követett már el agresszív bűncselekményeket. Két hónappal korábban, július 25-én reggel ittasan betört egy házba. Az üvegcsörömpölésre felfigyelt az egyik szomszéd, aki értesítette a rendőröket. A kiérkező járőrök a szekrénybe bújva megtalálták a férfit, akit előállítottak a rendőrkapitányságra és magánlaksértés miatt eljárást indítottak ellene. Ugyanezen a napon késő délután az utcán fejbe rúgott egy általa látásból ismert férfit, aki az egyik gyulai átjáróban a földön ült.

A bántalmazott ember elvesztette az eszméletét, támadója pedig ezt kihasználva elvett tőle egy üveg bort. Súlyos testi sértés és kifosztás bűntette miatt indult ellene eljárás. Néhány héttel később augusztus 7-én éjfél körül a férfi ittasan Gyula utcáit járta, mikor az egyik apartmanházból szórakozó fiatalok hangját hallotta. Bement a nyitott kapun, és csatlakozni akart a társasághoz, de kitessékelték az utcára, és rázárták a kaput. A férfi ezen felmérgelte magát és többször ököllel beleütött az elektromos lemezkapuba, ami ettől megrongálódott. Garázdaság vétség miatt újabb büntetőeljárás indult ellene.

A legutóbbi életveszélyt okozó testi sértés után a rendőrök őrizetbe vették a férfit. A Békés Megyei Rendőr-főkapitányság a folyamatban lévő bűnügyeit egyesítette és a nyomozati munka befejezésével az ügyek iratait a napokban vádemelési javaslattal elküldték az ügyészségnek – tájékoztatta portálunkat a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság.

Teljes pályazár az M7-es autópálya Balaton irányába vezető oldalán, Velencénél

Egy autó szalagkorlátnak ütközött és felborult. A jelenlegi adatok szerint szeptember 20-án, 3 óra utáni percekben egy személygépjármű szalagkorlátnak ütközött

Erős széllel hidegfront érkezik, jelentősen visszaesik a hőmérséklet

Hidegfront érkezik vasárnap éjjel, ennek nyomán a jövő héten jelentősen visszaesik a hőmérséklet. Keddtől jellemzően napos idő várható 20 Celsius-fok

Letartóztatták az időseket megkárosító csalókat Budapesten

Több százmillió forint értékű vagyonhoz jutottak annak a családnak a tagjai, akiket a BRFK XI. Kerületi Rendőrkapitányság nyomozói szeptember 15-én

Marco Rossi: Mindent lehet, csak félni nem!

Az mlsz.hu exkluzív interjút készített férfi A-válogatottunk szövetségi kapitányával még a kerethirdetés előtt. Marco Rossi az elmaradt világbajnoki kvalifikáció tanulságai

Magyar labdarúgó-válogatott – Sallai és Styles kikerült a keretből

Sallai Roland és Callum Styles nem csatlakozik a magyar labdarúgó-válogatott Nemzetek Ligája-mérkőzésekre készülő keretéhez. A magyar szövetség közösségi oldalának hétfői

Pontot rabolt a Ferencvárostól a Nyíregyháza

A Ferencváros 1-1-es döntetlent játszott a Nyíregyháza Spartacus FC vendégeként a labdarúgó OTP Bank Liga 8. fordulójának vasárnapi zárómérkőzésén. A

YouTube csatorna

Archívum