Közösségi oldalak

Belföld

Öten ültek a kocsiban, egyikük sem segített

A gyalogos-átkelőhelyen ütött el egy fiatal lányt egy személyautó Békéscsabán, a Gyulai úton. A sofőr nem állt meg, pedig a kocsiban öten utaztak, és mindannyian látták a történteket. A rendőrök segítségnyújtás elmulasztása bűntett gyanúja miatt eljárást indítottak. A nyomozást a napokban lezárták.

Könnyebben megsérült az a fiatal lány, akit egy személyautó ütött el 2024. május 14-én 7 óra 15 perc körül Békéscsabán, a Gyulai úton. A lány szabályosan ment át, az autó vezetője mégsem észlelte időben. Az ütközés után a lány a földre esett, ahonnan önerőből felállt, az autós pedig továbbhajtott. Járókelők siettek a fiatal segítségére, akinek vérző sérülései voltak és nagyon megijedt. A telefonja is összetört, így nem tudta értesíteni a családját a történtekről.

A bejelentést követően a Békéscsabai Rendőrkapitányság rendőrei azonnal információt gyűjtöttek és meghallgatták a szemtanúkat is. Alig négy órával az eset után már tudták az autó rendszámát és azt is, hogy a történtek idején ki vezette a kocsit.

A 47 éves mezőkovácsházi férfi feleségével és másik három kolléganőjével utazott az autóban, amikor a baleset történt. Mind az öten látták, hogy elütötték a lányt, és azt is, hogy nehezen tudott felkelni a földről. Ennek ellenére nem hívtak segítséget hozzá, pedig mindannyiuknál volt mobiltelefon. Mint mondták, abban bíztak, hogy nem történt komolyabb baja a lánynak és az eset után továbbment. Két órával később – immár gyalog – ismét a baleset helyszínén jártak, és látták a helyszínelő rendőröket, de még ekkor sem jelezték, hogy közük van a történtekhez. A Békéscsabai Rendőrkapitányság segítségnyújtás elmulasztása bűntett gyanúja miatt büntetőeljárást indított az autót vezető férfi és négy utasa ellen is. Az ügy vizsgálata a napokban befejeződött és az a rendőrség az iratokat vádemelési javaslattal átadta az ügyészségnek – tájékoztatta portálunkat a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság.

Szalagkorlátnak ütközött egy kisteherautó az M60-as autópályán

Lezárták az M60-as autópálya Pécs felé vezető oldalát szombat délután Szederkénynél, mert egy kisteherautó szalagkorlátnak ütközött – közölte az Útinform

Pető szabadrúgásgóljaival győzte le a Paks a Zalaegerszeget

A Paks 2–1-re legyőzte a vendég Zalaegerszeget a labdarúgó OTP Bank Liga 13. fordulójának szombati nyitómérkőzésén. A vendégek eddig mind

Baleset miatt lezárták a 68-as főutat Balatonújlak közelében

Teljes szélességében lezárták a 68-as főutat Balatonújlaknál, a 93-as kilométerszelvénynél, miután egy furgon és egy személygépkocsi ütközött – közölte szombat

A kétgólos előny ezúttal sem volt elég a Honvédnak az MTK ellen

Az újonc Kispest-Honvéd hiába vezetett 2–0-ra a szünetben, végül meg kellett elégednie a 2–2-es döntetlennel az MTK Budapest vendégeként a

Vendégsikerek és gólgazdag mérkőzések a 15. fordulóban – NB III-as eredmények

A 15. forduló eddig lejátszott mérkőzésein több vendégcsapat is három ponttal gazdagodott. A Dél-Keleti csoportban az Újpest II. négy gólt

Pető szabadrúgásgóljaival győzte le a Paks a Zalaegerszeget

A Paks 2–1-re legyőzte a vendég Zalaegerszeget a labdarúgó OTP Bank Liga 13. fordulójának szombati nyitómérkőzésén. A vendégek eddig mind

YouTube csatorna

Archívum