Közösségi oldalak

Belföld

A szorgalom és az alázat viszi előre

Szakadáti Orsolya – Fotó: Rendőrség

A Békés megyei rendőrség egyik kiemelt főnyomozója képviselte hazánkat egy rendőrszakmai konferencián, Hágában. Nem ez volt az első hasonló kihívás az életében, az angolul és oroszul beszélő Szakadáti Orsolyának a munkája, az idegennyelv-gyakorlás és más népek kultúrájának a megismerése a szenvedélye.

Az Európai Rendőrségi Központban (Europol) tartott előadást Szakadáti Orsolya r. őrnagy, a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztályának kiemelt főnyomozója. Nagyon szereti a munkáját, és elhivatottságának, kitartásának, valamint kiváló angol-, illetve orosznyelv-tudásának köszönhetően évek óta sikeresen teljesít nemzetközi kihívásokat. Ezúttal egy olyan konferencián járt, ahol egyedüliként képviselte a magyar rendőrséget. A 2024. június 19–20-án megtartott tanácskozáson 35 országból érkeztek előadók, a Békéscsabán szolgáló őrnagy nagy megtiszteltetésként élte meg, hogy a Magyarországon unokázós csalásokként ismert bűncselekményekről ő beszélhetett.

– Korábban nyomoztam egy bűnszervezet ügyében, amely gyakorlatilag az ország háromnegyed részén csapott be embereket. Angliából irányították, a szervező Borsod-Abaúj-Zemplénből költözött az Egyesült Királyságba. Egy gyulai bácsit is elértek és átvertek, megkárosítottak, a Békés megyei rendőrség ekkor rendelte el a végére alaposan kiszélesedett nyomozást – emlékezett vissza a kiemelt főnyomozó.

Hozzátette, hogy a felderítési módszer tekintetében sok segítséget kapott a Budapesti Rendőr-főkapitányság unokázós csalásokra szakosodott munkacsoportjától, ezért nagyon hálás. A híváslisták elemzéséhez, a bűnszervezet kapcsolati hálójának felgöngyölítéséhez minden szakértelmére és nem mellesleg kitartásra volt szüksége. A befektetett munka azonban meghozta a gyümölcsét, hiszen egyrészt az ügyet vádemelési javaslattal küldte el az ügyészségnek, másrészt olyan tapasztalatokra tett szert, amelyek nemzetközi szinten is kimagaslók.

A 2003-ban indult rendőrszakmai pályafutásáról szerényen nyilatkozó Szakadáti Orsolyának nem ez volt az első nemzetközi küldetése. Folyamatosan keresi a pályázati lehetőségeket, nem riad vissza a többkörös kiválasztási eljárásoktól sem. A meghallgatásokra igyekszik alaposan felkészülni és mindig a legjobb teljesítményt nyújtani azért, hogy bejusson magas színvonalú képzésekre, amelyeket aztán szabadidejében végez el. Példátlan alázattal rengeteg energiát fektet abba, hogy minél jobb nyomozóvá váljon és a különböző alkalmakon méltóképpen képviselje a magyar rendőrséget.

Az Europol egyébként nem volt számára ismeretlen terep, hiszen korábban volt egy pályázati lehetőség, amelyen példásan megállta a helyét, és 2019-ben két hónapot tölthetett el Hágában, a szervezet összekötő irodáján. Tavaly pedig Albániába jutott el egy csereprogrammal, egy hetet töltött ott, míg az ottani bűnügyi akadémia egyik professzora Magyarországra jött tapasztalatcserére. Számos országban megfordult már különböző szakmai programokon, tavaly Görögországban járt.

– Örömmel beszélgetek külföldi szakemberekkel arról, hogy nálunk, illetve más országokban mik a büntetőeljárások szabályai, hol hogyan küzdenek a bűnözés, a bűnelkövetők ellen. Emellett nagyon érdekel a különböző országokban élők kultúrája és az idegen nyelvek – mondta a bűnügyes szakember, akinek a férje, Szakadáti Norbert törzszászlós ugyanezen a szakterületen dolgozik, a Gyulai Rendőrkapitányság bűnügyi technikusa.

Annak ellenére, hogy nagy családjuk, három gyermekük van, támogatja feleségét abban, hogy keresse az új utakat, lehetőségeket, és elmélyüljön a bűnügyi tudományokban. Korábban Szakadáti Orsolya is Gyulán szolgált, és nagyon hálás a parancsnokainak, munkatársainak azért, hogy ott és a mostani szolgálati helyén is támogatják a törekvéseit.

Szombati Andrea

Milliárdos leltárbotrány az MTVA-nál: tízezer eszközt nem találtak, feljelentést tesznek

Közel tízezer eszközt nem találtak meg a közmédia legutóbbi leltározásakor, több ezer tárgyat pedig rossz helyen tartottak nyilván. Az átvilágítás

Drogos sofőr randalírozott az M1-esen, sorra borította ki a táblákat

Több terelőtáblát is kidöntött egy teherautóval közlekedő férfi, miután letért az úttestről egy munkaterületen. Az M1-es autópályán történt baleset után

Autóelkobzás? Börtön a száguldozóknak? Új korszak jöhet a magyar közlekedésben

Egy vétlen biciklis halt meg 2023 nyarán az Árpád hídon, és idén augusztusban Siófokon. A felüljáróról zuhant le egy vétlen

Németh András bombagóljával Újpesten is nyert a Puskás Akadémia

A listavezető Puskás Akadémia Németh András góljával 1-0-ra győzött szombaton az Újpest otthonában a labdarúgó OTP Bank Liga tizedik fordulójában.

Djukanovic duplájával nyert Pakson az ETO

A címvédő ETO FC Győr 2–1-re győzött a Paksi FC vendégeként a labdarúgó OTP Bank Liga 10. fordulójában. A montenegrói

Győzelmével élre állt a Tiszakécske – NB II-es eredmények

A továbbra is veretlen Tiszakécske 1-0-ra legyőzte hazai pályán a sereghajtó Csákvárt a labdarúgó NB II tizedik fordulójának szombati játéknapján,

 

YouTube csatorna

Archívum