Közösségi oldalak

Belföld

Őrizetbe vették a rúgkapáló drogos férfit Gyulán

Családjával biciklizett egy férfi 2024. július 8-án 20 óra 30 perc körül Gyulán a Városház utcában. Szabályosan a kerékpársávon haladtak, amikor a férfi egy erős lökést érzett, ami a kerékpárját érte.


Sikerült megtámasztania magát a lábával így nem esett el. Látta, hogy egy számára ismeretlen fiatal rúgott belé azért, hogy provokálja őt. Családját féltve a férfi a feleségével és gyermekével együtt eltekert a helyszínről, de mivel a bicikliben jelentős anyagi kár keletkezett nem sokkal távolabb hívták a rendőrséget. A férfi pontos személyleírást adott a támadójáról, a percek alatt kiérkező járőrök pedig a helyszín közelében elfogták a fiatalt, aki az intézkedés közben is agresszíven és zavartan viselkedett.

A 22 éves fiút előállították a rendőrkapitányságra, ahol a gyorsteszt kábítószerfogasztást mutatott ki nála. A Gyulai Rendőrkapitányság rendőrei őrizetbe vették és közlekedés biztonsága elleni bűntett gyanúja miatt büntetőeljárást indítottak ellene, valamint vizsgálják a kábítószer fogyasztásával összefüggő bűncselekmények gyanúját is – tájékoztatta portálunkat Deményné Tűri Zsanett r. hadnagy a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense.

Videón, ahogy földbe csapódik egy magángép, fedélzetén kilenc emberrel Dél-Floridában

Drámai légi katasztrófa történt Dél-Floridában: kilenc emberrel a fedélzetén lezuhant egy magánrepülőgép egy lakópark közelében. A pilóta utolsó rádióüzeneteiben arról

Folytatódik a burkolatjavítás az M0-s autóúton és az M7-es autópályán hétfőtől

Folytatódik a burkolatjavítás az M0-s autóúton és az M7-es autópályán hétfőtől. A Magyar Közút Nonprofit Zrt. először Diósd térségében, majd

Késsel akart fizetni egy agyamputált Tatabányán

Egy tatabányai ruházati üzletből vitt el több mint 60 ezer forint értékű árut az a férfi, aki fizetés helyett késsel

Verstappen nyert Mexikóban, de Andrea Kimi Antonelli a világbajnok

Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes 20 éves versenyzője minden idők legfiatalabb Forma-1-es világbajnoka lett azzal, hogy a vasárnapi Mexikói Nagydíjon

Az Újpest legyőzte a Nyíregyházát

Az Újpest hatodik hazai mérkőzésén is hátrányba került, végül azonban 2–1-re legyőzte a Nyíregyházát a Szusza Ferenc Stadionban vasárnap, a

A Ferencváros legyőzte odahaza a Paksot

A Ferencváros saját közönsége előtt 2–0-ra nyert a Paks ellen a labdarúgó NB I 12. fordulójának vasárnapi játéknapján. A fővárosi

YouTube csatorna

Archívum