Közösségi oldalak

Belföld

Embercsempészés Battonyánál, őrizetbe vétel Gyulán, jogsi nélkül vezetett Szarvason

A Battonya Határrendészeti Kirendeltség rendőrei 2024. június 28-án éjfél előtt pár perccel Mezőhegyes külterületén ellenőriztek egy személygépkocsit, amelyet egy ukrán állampolgár vezetett. Vele utazott egy ukrán – magyar kettős állampolgár. A férfiak igazoltatásakor kiderült, hogy a kocsi vezetőjével szemben a cseh és a magyar hatóságok beutazási és tartózkodási tilalmat rendeltek el, illetve hogy az utas körülbelül két órával korábban Battonya térségében illegálisan, gyalogosan lépte át az államhatárt, majd Magyarországon szállt be az autóba, társa segített volna neki továbbutazni. A határsértőt a rendőrök átadták a román hatóság képviselőinek, a másik férfit pedig a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Igazgatósága embercsempészés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt őrizetbe vette.

A Gyulai Rendőrkapitányság 2024. június 29-én őrizetbe vett egy férfit, mert a Gyulai Járásbíróság testi sértés miatt elfogatóparancsot adott ki ellene. Másnap, szintén Gyulán azért került őrizetbe egy férfi, mert a gyanú szerint feltört egy autót a Kolozsvári utcában és több dolgot elvitt belőle. Az 50 éves férfi a nyomozás eddigi adatai szerint több kocsit is megrongálhatott, a rendőrök vizsgálják, hogy hol okozott még kárt.

A Szarvasi Rendőrkapitányság 2024. június 30-án szabálysértési őrizetbe vett egy 17 éves fiatalembert, mert személygépkocsi vezetett úgy, hogy nincs jogosítványa. A rendőrök Békésszentandráson, a Fő úton igazoltatták, onnan állították elő és három napon belül bíróság hoz döntést az ügyében – tájékoztatta portálunkat a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság.

Teljes pályazár az M7-es autópálya Balaton irányába vezető oldalán, Velencénél

Egy autó szalagkorlátnak ütközött és felborult. A jelenlegi adatok szerint szeptember 20-án, 3 óra utáni percekben egy személygépjármű szalagkorlátnak ütközött

Erős széllel hidegfront érkezik, jelentősen visszaesik a hőmérséklet

Hidegfront érkezik vasárnap éjjel, ennek nyomán a jövő héten jelentősen visszaesik a hőmérséklet. Keddtől jellemzően napos idő várható 20 Celsius-fok

Letartóztatták az időseket megkárosító csalókat Budapesten

Több százmillió forint értékű vagyonhoz jutottak annak a családnak a tagjai, akiket a BRFK XI. Kerületi Rendőrkapitányság nyomozói szeptember 15-én

Marco Rossi: Mindent lehet, csak félni nem!

Az mlsz.hu exkluzív interjút készített férfi A-válogatottunk szövetségi kapitányával még a kerethirdetés előtt. Marco Rossi az elmaradt világbajnoki kvalifikáció tanulságai

Magyar labdarúgó-válogatott – Sallai és Styles kikerült a keretből

Sallai Roland és Callum Styles nem csatlakozik a magyar labdarúgó-válogatott Nemzetek Ligája-mérkőzésekre készülő keretéhez. A magyar szövetség közösségi oldalának hétfői

Pontot rabolt a Ferencvárostól a Nyíregyháza

A Ferencváros 1-1-es döntetlent játszott a Nyíregyháza Spartacus FC vendégeként a labdarúgó OTP Bank Liga 8. fordulójának vasárnapi zárómérkőzésén. A

 

YouTube csatorna

Archívum