Közösségi oldalak

Hírek

Mellbeszúrta osztálytársát egy hatodikos lány Bőnyben

Megszúrta tanulótársát és súlyos sérülést okozott egy lány a bőnyi Szent István Király Általános Iskolában – közölte a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu oldalon.

Azt írták, hogy 8 óra 45 perckor érkezett bejelentés, miszerint a bőnyi iskolában egy fiatal lány megszúrta tanulótársát, aki súlyosan megsérült.

Telex információi szerint az összetűzés két, szomszédos településről, Rétalapról átjáró kislány között tört ki. A bőnyi iskola vezetése az eset után arra kérte a szülőket, hogy vigyék haza gyermekeiket, akik közül többen sokkos állapotban vannak. Akit nem tudnak elvinni, azok felügyeletet kapnak az iskolában. A helyszínen rendőrök dolgoznak és aggódó szülők várakoznak.

A mentőszolgálat munkatársai a sérült lányt kórházba vitték.

A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság az esetet büntetőeljárás keretében vizsgálja, a helyszíni intézkedés jelenleg is tart – írták.

kisalföld.hu információi szerint a sérült kislányt mentőhelikopter szállította kórházba. A szemtanú gyerekeket szülői felügyelet mellett hallgatják ki. A lapnak Bőny polgármestere, Szabó Csaba elmondta, hogy az incidens a reggeli tanóra végén történt egy otthonról hozott késsel.

Az Országos Mentőszolgálat kommunikációs osztálya a lap megkeresésére közölte, hogy az eset helyszínére mentőautót, gyermekmentőorvosi kocsit és mentőhelikoptert is riasztottak. Az életveszélyesen sérült kislányt sürgős helyszíni beavatkozások után mentőhelikopterrel vitték kórházba.

Magamutogatós szatírt fogott a rendőrség Tatabányán

Szeméremsértő módon viselkedett egy férfi Tatabányán: nők jelenlétében mutogatta nemi szervét. A 30 éves borsodi férfit a rendőrök elfogták, kihallgatásán

Magyar Péter: befagyasztja a tűzifa árát a kormány az állami erdőgazdaságoknál

Befagyasztja a kormány az állami erdőgazdálkodásoknál a tűzifa árát a lakossági vevők számára a 2026. január 1-jei árakon – jelentette

Ruff Bálint: a kormány eddig összesen kétezer milliárd forint értékű ügyekben tett feljelentést

A kormány eddig összesen kétezer milliárd forint értékű ügyekben tett feljelentést – nyilatkozta a Miniszterelnökséget vezető miniszter a Telexnek. A

Könnyedén győzte le a Ferencváros az ETO FC-t

A Ferencváros 3–0-ra győzött a címvédő Győr vendégeként a labdarúgó OTP Bank Liga harmadik fordulójából elhalasztott és csütörtökön pótolt mérkőzésén.

50-szeres szlovák válogatott középpályással erősített a Ferencváros

Az Európa-ligában főtáblás Ferencváros labdarúgócsapata Matús Bero személyében szlovák válogatott középpályással erősítette meg a keretét. A klub honlapjának beszámolója szerint

Yamal 91 éves Barca-rekordot döntött meg

Lamine Yamal az FC Barcelona történetének legfiatalabb futballistájaként érte el és lépte is át az 50 gólos határt azzal, hogy

YouTube csatorna

Archívum