Közösségi oldalak

Technika

Olyan akkumulátort sikerült építeni, amivel akár 1000 km-t is meg lehet tenni

Olyan összetételű EV-akkumulátort sikerült építeni, ami a napjainkban forgalomban lévő cellákhoz képest egy csapásra akár másfél-kétszeresére növelheti a hatótávot. Gyártásra kész megoldást tettek le az asztalra a tudósok.

A dél-koreai Pohang Technológiai és Tudományegyetem (POSTECH) kémiai tanszékének kutatócsoportja áttörést ért el egy új, gél és a lítium-ion EV-akkumulátor technológiával: egy feltöltéssel elérhető akár az ezer kilométeres hatótáv is. Ezzel egy mai átlagos elektromos autó teljesítményének másfél-kétszeresére képes megoldás alapjait tették le.

A tudósok szilícium-alapú anyagokkal és gél-elektrolitokkal jutottak közelebb az álomhatárhoz. Mivel a jelenlegi, nagyobb teljesítményű elektromos járművek jellemzően 700 kilométer körüli hatótávolságot kínálnak, az 1000 kilométeres akkumulátor óriási ugrást és lehetőséget jelent a fenntartható közlekedés elérésében. A POSTECH csapatát vezető Soojin Park professzor, illetve Minjun Je és Dr. Hye Bin Son doktorandusz átfogó tanulmányban vezette le, mekkorát változhat a tárolókapacitás, csupán azzal, hogy új anyagokat alkalmaznak.

A szilícium régóta ismert a nagy tárolókapacitásáról, ami ígéretes jelöltté teszi az elektromos járművek akkumulátorai számára. A töltés során benne végbemenő tágulás és kisütés, valamint az ebből eredő összehúzódásra való hajlam ugyanakkor csökkenti a hatékonyságát. Bár erre a nanoméretű szilíciumrészecskék némi enyhülést kínálnak, ezek előállítása továbbra is bonyolult és költséges folyamat. A mikroméretű szilíciumrészecskék alkalmazása persze olcsóbb és praktikusabb megoldás, de tovább súlyosbítják a tágulás problémáját az akkumulátor működése során.

A POSTECH egy újszerű, gél-polimer elektrolitokat tartalmazó megközelítést dolgozott ki ezeknek a kihívásoknak a leküzdésére. A hagyományos folyékony elektrolitokkal ellentétben a gél-elektrolitok szilárd vagy gélállapotú természetüknek köszönhetően nagyobb stabilitást biztosítanak. Azáltal, hogy elektronsugárral kovalens kötéseket alakítottak ki a mikroszilícium-részecskék és a gél-elektrolitok között, a tudósok eloszlatták a térfogattágulás okozta belső feszültséget, így javították a szerkezeti stabilitást.

Az innovatív ötlet eredménye több, mint figyelemre méltó: stabilabb akkumulátorteljesítményt produkál, még a hagyományosnál százszor nagyobb mikroszilícium-részecskékkel együtt is, ráadásul a szilícium-gél elektrolit rendszer a hagyományos akkumulátorokhoz hasonló ionvezetőképességet mutat, miközben figyelemre méltó, 40 százalékos energiasűrűség-növekedés jön létre. Ez jelentős előrelépést jelent az akkumulátortechnológiában, és azonnali alkalmazásra kész gyakorlati megoldást kínál.

A Koreai Nemzeti Kutatási Alapítvány Független Kutatói Programjának támogatásával a csapat munkája megalapozza a megnövelt hatótávolságú és jobb hatékonyságú elektromos járművek következő generációját. Mivel az autóipar egyre inkább a fenntarthatóság felé halad, az olyan innovációk, mint amilyet a POSTECH megvalósított, fontos szerepet játszhatnak az elektromos járművek elterjedésének előmozdításában és a közlekedés jövőjének alakításában.

Fizetünk a tévéért, aztán még reklámokat is nézhetünk – hol itt a fogyasztó érdeke?

Előfizetünk a kábeltévére, havonta fizetjük a számlát, mégis reklámok szakítják meg a műsorokat. Ráadásul olyan csatornákért is fizetünk, amelyeket talán

A hatóságok bezárták a Volta gyár egy részét!

Példaértékű döntést hozott és legfőképp gyorsan a Kormányhivatal illetékes főosztálya! Kötelezték a Volta Energy 101-es jelű gyártócsarnokában valamennyi gyártási szakaszra

Nyilvánossá teszik az ügynökaktákat

Szerdán harminchat év után nyilvánosak lesznek az előző rendszerben ügynökként beszervezettek adatai. Délelőtt fél tízkor sajtónyilvános eseményen aktiválják az Állambiztonsági

Szenzációs győzelmet aratott a Ferencváros Milánóban!

A Ferencváros remek játékkal, 2–0-ra győzött az AC Milan vendégeként a labdarúgó Európa-liga alapszakaszának negyedik fordulójában. A zöld-fehérek ezzel továbbra

BL – A Liverpool és az AEK is kikapott

A Szoboszlai Dominikot és Kerkez Milost is foglalkoztaató a Liverpool 3-2-re kikapott a Fenerbahce vendégeként szerdán a labdarúgó Bajnokok Ligája

Pinezits Máté vezetőedző távozik az MTK-tól

Távozik posztjáról Pinezits Máté, a labdarúgó OTP Bank Ligában szereplő MTK Budapest vezetőedzője. A kék-fehérek honlapja kedden arról számolt be,

 

YouTube csatorna

Archívum