Közösségi oldalak

Belföld

Rongálás, elfogások és ittas járművezetés miatt történt előállítások

Festékkel fújták össze egy társasház falát Békésen. A közös képviselő 2024. február 11-én reggel jelentette be a rendőrségen, hogy előző éjjel különböző motívumok és rövidítések kerültek a házukra. A piros és kék betűk, ábrák eltüntetése több tízezer forintba kerül majd. A rendőrök tetten érték az épületet megrongáló tizenéveseket. Kiderült, hogy társasház falán kívül a város több pontján is hasonló károkat okoztak. A Békési Rendőrkapitányság büntetőeljárást indított, a rendőrök a festékes flakonokat lefoglalták a fiataloktól.

A Gyulai Rendőrkapitányság 2024. február 9-én őrizetbe vett egy eleki férfit, mert megszegte a távoltartás szabályait. A bíróság döntése értelmében ugyanis semmilyen módon nem vehette volna fel a kapcsolatot a volt feleségével, de ő elment a nő munkahelyére.

Szabadnapos rendőr fogott el egy körözött férfit 2024. február 9-én, Békéscsabán. Egy bevásárlóközpontban látta meg a 20 éves fiatalembert, aki ellen a Békéscsabai Járásbíróság csalás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt elfogatóparancsot adott ki, és a rendőrség is több eljárást folytat ellene. Feltartóztatta, értesítette szolgálatban lévő kollégáit, akik a férfit előállították és őrizetbe vették.

Az Orosházi Rendőrkapitányság rendőrei 2024. február 9-én elfogtak és előállítottak egy budapesti férfit, akinek a Fővárosi Törvényszék Büntetés-végrehajtási Csoportja garázdaság miatt elrendelte az elfogását. A 29 éves gyanúsítottat őrizetbe vették.

Békés megyében a rendőrök 2024. február 10-én két, másnap egy férfit állítottak elő ittas járművezetés gyanúja miatt. Ketten személygépkocsit vezettek, egyikük Körösladányban, a másik férfi Orosházán. Az utóbbi autós kocsijával nekiütközött egy kerítésnek. A harmadik előállított Méhkeréken segédmotor-kerékpárral közlekedett, mikor a rendőrök leállították és megszondáztatták. Mindhármuk ellen büntetőfeljelentést tettek, az autósoktól elvették a jogosítványukat. A motoros férfi azt állította, hogy van vezetői engedélye, de éppen nincs nála, a nyilvántartás szerint azonban nincs segédmotorra érvényes jogosítványa – tájékoztatta portálunkat a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság.

Milliárdos leltárbotrány az MTVA-nál: tízezer eszközt nem találtak, feljelentést tesznek

Közel tízezer eszközt nem találtak meg a közmédia legutóbbi leltározásakor, több ezer tárgyat pedig rossz helyen tartottak nyilván. Az átvilágítás

Drogos sofőr randalírozott az M1-esen, sorra borította ki a táblákat

Több terelőtáblát is kidöntött egy teherautóval közlekedő férfi, miután letért az úttestről egy munkaterületen. Az M1-es autópályán történt baleset után

Autóelkobzás? Börtön a száguldozóknak? Új korszak jöhet a magyar közlekedésben

Egy vétlen biciklis halt meg 2023 nyarán az Árpád hídon, és idén augusztusban Siófokon. A felüljáróról zuhant le egy vétlen

A Vasas ellen szakította meg nyeretlenségi sorozatát az MTK

Az MTK Budapest 1–0-ra legyőzte a második helyen álló Vasast a labdarúgó OTP Bank Liga 10. fordulójának pénteki nyitómérkőzésén. A

A Viktoria Plzent is legyőzte a Ferencváros

A Ferencváros hazai pályán 2-1-re legyőzte csütörtökön a cseh Viktoria Plzent a labdarúgó Európa-liga alapszakaszának második fordulójában, így továbbra is

Tóth Balázs lett a Szeged vezetőedzője

A 46 éves szakvezető a kedden menesztett Laczkó Zsolt helyét vette át a tabella 14. helyén álló csapatnál. A csongrádi

 

YouTube csatorna

Archívum