Közösségi oldalak

Hírek

Kisteherautóba zsúfolva szállították Olaszországba a migránsokat

Kisteherautóba zsúfolva szállították Olaszországba a migránsokat

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) a három litván férfi ellen embercsempészés miatt folytatott eljárást vádemelési javaslattal fejezte be.

A bűnszervezet tagjai, három litván állampolgár, Zelenkevic V., Arnoldas G. és Pavel K. a gyanú szerint 2022-ben autókkal szállították a migránsokat Magyarországon és Szlovénián keresztül Olaszországba.

A három férfi külföldre csempészett olyan embereket, akik magukat indiai, pakisztáni és bangladesi állampolgárnak vallották, bár az őket igazoltató rendőröknek nem tudták hitelt érdemlően igazolni sem magyarországi tartózkodásukat, sem személyazonosságukat. A KR NNI Bűnügyi Szolgálat Nemzetközi Bűnözés Elleni Főosztály székesfehérvári osztálya által beszerzett bizonyítékok alapján a gyanúsítottak 2022 augusztusában legalább négy alkalommal nyújtottak ily módon segítséget összesen több mint száz illegális migránsnak.

Az egyik esetben Zelenkevic V. Dudaron tett ki autójából 25 külföldit, akiket a közeli erdőben elrejtőzve találtak meg a rendőrök. A másik esetben Zalaegerszegen akarták igazoltatni Arnoldas G.-t, aki a rendőröknek nem állt meg, majd az árokba hajtott, aminek következtében több illegális migráns meg is sérült. Volt olyan eset is, hogy egy kisteherautóban összesen 37-en utaztak. Ezt az autót Szarvasnál Pavel K. vezette.

A nyomozások során beszerzett adatok szervezett bűnelkövetői körre utaltak, ezért az NNI fehérvári nyomozói a hatékonyabb nyomozás lefolytatása céljából átvették, majd egyesítették az eljárásokat. A nyomozók alapos felderítésének köszönhetően körvonalazódott, hogy az elfogott embercsempészek egy szervezethez tartozhatnak. Ekkor kezdték felgöngyölíteni a szálakat a rendőrök, majd szisztematikus és aprólékos nyomozással feltérképezték a bűnbandát. Az elkövetői kör azonosításában, valamint további szálak felkutatásában segítséget nyújtott az Europol, valamint a szomszédos országok, így a román és szlovén, valamint litván hatóságokkal folytatott információcsere és együttműködés.

A nyomozók a három litván férfit az államhatár átlépéséhez több személynek segítséget nyújtva, vagyoni haszonszerzés végett, a csempészett személyek sanyargatásával, bűnszervezetben elkövetett embercsempészés bűntett miatt hallgatták ki gyanúsítottént. Jelenleg mindhárman letartóztatásban vannak.

A KR NNI azt is vizsgálja, hogy történt-e az ügyben egyéb bűncselekmény, illetve más is felelősségre vonható-e az embercsempészés kapcsán. A három gyanúsítottal szemben lefolytatott nyomozást a múlt év végén befejezte, és az iratokat vádemelési javaslattal megküldte a Veszprémi Járási Ügyészség részére – tájékoztatta portálunkat a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság.

Milliárdos leltárbotrány az MTVA-nál: tízezer eszközt nem találtak, feljelentést tesznek

Közel tízezer eszközt nem találtak meg a közmédia legutóbbi leltározásakor, több ezer tárgyat pedig rossz helyen tartottak nyilván. Az átvilágítás

Drogos sofőr randalírozott az M1-esen, sorra borította ki a táblákat

Több terelőtáblát is kidöntött egy teherautóval közlekedő férfi, miután letért az úttestről egy munkaterületen. Az M1-es autópályán történt baleset után

Autóelkobzás? Börtön a száguldozóknak? Új korszak jöhet a magyar közlekedésben

Egy vétlen biciklis halt meg 2023 nyarán az Árpád hídon, és idén augusztusban Siófokon. A felüljáróról zuhant le egy vétlen

A Vasas ellen szakította meg nyeretlenségi sorozatát az MTK

Az MTK Budapest 1–0-ra legyőzte a második helyen álló Vasast a labdarúgó OTP Bank Liga 10. fordulójának pénteki nyitómérkőzésén. A

A Viktoria Plzent is legyőzte a Ferencváros

A Ferencváros hazai pályán 2-1-re legyőzte csütörtökön a cseh Viktoria Plzent a labdarúgó Európa-liga alapszakaszának második fordulójában, így továbbra is

Tóth Balázs lett a Szeged vezetőedzője

A 46 éves szakvezető a kedden menesztett Laczkó Zsolt helyét vette át a tabella 14. helyén álló csapatnál. A csongrádi

YouTube csatorna

Archívum