Közösségi oldalak

Belföld

Két piást és egy vezetéstől eltiltott férfit kapcsoltak le a rendőrök

Három személygépkocsi-vezetőt állítottak elő a rendőrök. Közülük ketten a gyanú szerint ittasan vezettek, a harmadik férfit pedig korábban eltiltották a járművezetéstől, mégis volán mögé ült.


Békés megyében az elmúlt napokban két férfi ellen tettek ittas járművezetés gyanúja miatt büntetőfeljelentést a rendőrök. Egyiküket december 15-én este Kunágotán, a Bethlen utcában állították le, a másik autóst december 17-én délelőtt Csanádapácán, a Deák utcában igazoltatták. Miután a helyszíni szondáztatás eredménye mindkettőjüknél pozitív lett, előállították őket.

Egy harmadik férfi ellen pedig azért indult büntetőeljárás, mert a bíróság jogerősen eltiltotta a járművezetéstől, mégis volán mögé ült. Személyautóval közlekedett Füzesgyarmaton, a Szabolcs utcában, amikor ellenőrizték. Mivel kiderült, hogy nem vezethetne, nem mehetett tovább, a rendőrök előállították és feljelentették – tájékoztatta portálunkat a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság.

Feltörték az FBI állásportálját, a hekkerek szerint több ezer ügynök adatai kerültek hozzájuk

A ShinyHunters hekkercsoport kedden azt állította, hogy feltörte az amerikai Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) állásportálját, és jelentős mennyiségű személyes adatot

A vasútállomáson fogták el a terjesztőt Szombathelyen

Az 58 éves férfi kábítószert árult Szombathely belvárosában. A szombathelyi nyomozók és a vasi felderítők szeptember 18-án késő este fogták

Focihuligánokat vettek őrizetbe a nagykanizsai rendőrök

Rendzavarás miatt két fiatal férfit vettek őrizetbe a nagykanizsai rendőrök a hétvégi focimeccsen elkövetett cselekményük miatt. A bíróság hat hónapra

Marco Rossi: Mindent lehet, csak félni nem!

Az mlsz.hu exkluzív interjút készített férfi A-válogatottunk szövetségi kapitányával még a kerethirdetés előtt. Marco Rossi az elmaradt világbajnoki kvalifikáció tanulságai

Magyar labdarúgó-válogatott – Sallai és Styles kikerült a keretből

Sallai Roland és Callum Styles nem csatlakozik a magyar labdarúgó-válogatott Nemzetek Ligája-mérkőzésekre készülő keretéhez. A magyar szövetség közösségi oldalának hétfői

Pontot rabolt a Ferencvárostól a Nyíregyháza

A Ferencváros 1-1-es döntetlent játszott a Nyíregyháza Spartacus FC vendégeként a labdarúgó OTP Bank Liga 8. fordulójának vasárnapi zárómérkőzésén. A

 

YouTube csatorna

Archívum