Közösségi oldalak

Belföld

Ismét jön a tél és továbbra is a kisiskolások életével játszik az Orbán-kormány

Ismét jön a tél és továbbra is a kisiskolások életével játszik az Orbán-kormány

Mint portálunk arról már korábban többször beszámolt, nemhogy járhatatlan a 4205 sz. út Jász-Nagykun-Szolnok megyei szakasza, melyet a jelentős forgalom mellett használnak az iskolába utazó gyermekeket szállító buszok is, hanem egyenesen életveszélyes rajta a közlekedés.

A út legrosszabb szakasza évek óta a Jász-Nagykun-Szolnok megyében van, ami Kisújszállás és Ecsegfalva között található. Az Ecsegfalva határában található Hortobágy-Berettyó hídja sem kifogástalan, de legalább 12t súlykorlátozás mellet, váltakozó forgalommal még lehet használni. Igaz a súlykorlátozást sem nagyon tartják be.

Szerkesztőségünk a Magyar Közút sajtókapcsolatán kereszül érdeklődött, hogy vajon mire lehet az életveszélyes úttal kapcsolatban számítani. Mint az a levélből kiderül, az Orbán-kormánynak lassan minden fontosabb mint a magyar emberek biztonságos közlekedése.

Többek között ilyenekre szórja el az Orbán-kormány az adóforintokat:

külföldi kórházak, templomok, múzeumok stb. felújításának támogatása.

Az út Jász-Nagykun-Szolnok megyei szakaszán területileg illetékes mérnökségünk idén eddig 52 alkalommal végzett kisebb-nagyobb hideg- és melegaszfaltos lokális javítási munkákat.

A Békés megyei szakaszon az alábbi javítások történtek az elmúlt években:

  • 2023-ban: saját kivitelezésben a Magyar Falu Program keretében több mint 2 kilométeres szakaszon burkolatmegerősítés 2 rétegben (19+696-os és 21+700-as kilométerszelvények között)
  • 2021-ben: külső kivitelezésben a Magyar Falu Program keretében a 11-es és 14-es kilométerszelvények között 4 szakaszon összesen 1225 méteren, míg a 15-ös és 20-as szelvények között 3822 méteren két rétegű burkolatmegerősítés és a szükséges helyeken lokális pályaszerkezet csere történt.

Társaságunk folyamatosan keresi a lehetőségeket a leromlott állapotú útszakaszok teljeskörű felújítására, hiszen ilyen beruházásokat csak külön elrendelés és a megvalósításhoz szükséges plusz költségvetési vagy európai uniós források biztosítása esetén indíthat el. Tavaly nyáron a még el nem indult felújítási projekteket a kormány azonban felfüggesztette a megváltozott gazdasági környezet miatt, így jelenleg továbbra is lokális javítási munkákra, azaz kátyúzásra van lehetőségünk ezen az úton is, melyet munkatársaink az időjárási lehetőségekhez mérten egész évben folyamatosan, ütemezetten végeznek a kezelésünkbe tartozó úthálózaton.

A javításokat az útellenőri szolgálatunk által, napi szinten végzett rendszeres hibafeltárások alapján ütemezzük és figyelembe vesszük a lakossági bejelentéseket is és a burkolathibák balesetveszélyessége valamint az egyes útszakaszok forgalma alapján ütemezzük be a munkákat a minden évben előre meghatározott központi, állami költségvetési források felhasználásával. A balesetveszélyes, azonnali beavatkozást igénylő kátyúkat az észlelés, bejelentés után azonnal javítjuk, amennyiben egy forgalomra veszélyes kátyút nem tudunk egyből javítani, ideiglenesen táblázással jelezzük az úthibát a közlekedőknek, hogy időben figyelmeztethessük őket a megváltozott útviszonyokra és az utazáskomfortot érintő esetleges negatív változásokra. Ha lehetőség adódik az útburkolat felújítására, megtesszük a szükséges lépéseket, addig is társaságunk mindent elkövet annak érdekében, hogy a biztonságos közlekedés feltételeit biztosítsa.

Borítókép: A 4205 sz. út Jász-Nagykun-Szolnok megyei életveszélyes szakasza! Fotó: Erdős Csaba

A hatóságok bezárták a Volta gyár egy részét!

Példaértékű döntést hozott és legfőképp gyorsan a Kormányhivatal illetékes főosztálya! Kötelezték a Volta Energy 101-es jelű gyártócsarnokában valamennyi gyártási szakaszra

Nyilvánossá teszik az ügynökaktákat

Szerdán harminchat év után nyilvánosak lesznek az előző rendszerben ügynökként beszervezettek adatai. Délelőtt fél tízkor sajtónyilvános eseményen aktiválják az Állambiztonsági

Videón, ahogy földbe csapódik egy magángép, fedélzetén kilenc emberrel Dél-Floridában

Drámai légi katasztrófa történt Dél-Floridában: kilenc emberrel a fedélzetén lezuhant egy magánrepülőgép egy lakópark közelében. A pilóta utolsó rádióüzeneteiben arról

Pinezits Máté vezetőedző távozik az MTK-tól

Távozik posztjáról Pinezits Máté, a labdarúgó OTP Bank Ligában szereplő MTK Budapest vezetőedzője. A kék-fehérek honlapja kedden arról számolt be,

Diósgyőri győzelmével élen a Kecskemét

A Kecskemét 3-1-re nyert a DVTK vendégeként a labdarúgó NB II 12. fordulójának hétfői zárómérkőzésén, ezzel a tabella élére ugrott.

Verstappen nyert Mexikóban, de Andrea Kimi Antonelli a világbajnok

Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes 20 éves versenyzője minden idők legfiatalabb Forma-1-es világbajnoka lett azzal, hogy a vasárnapi Mexikói Nagydíjon

YouTube csatorna

Archívum