Közösségi oldalak

Belföld

Közlekedési balesetek, őrizetbe vételek és egy lopás miatt keresett férfi elfogása

Békés megyében 2023. október 9-én a 47-es számú főút Köröstarcsa és Körösladány közötti szakaszán történt halálos közlekedési baleset mellet további két személyi sérüléssel járó közúti közlekedési balesetről érkezett bejelentés a rendőrségre.

Békésszentandráson, a Hunyadi utcában 13 óra után néhány perccel egy személygépkocsi vezetője kitolatott egy autóbusz elé. A busz hirtelen fékezett és a járművön az egyik leszállásra készülő utas elesett. A nő könnyű sérülést szenvedett. Orosházán, a Huba utca és a Rákóczi Ferenc utca kereszteződésében 20 óra 45 perc körül elsőbbségadás elmulasztása miatt összeütközött két személygépkocsi, az egyikben a vezető és az utas könnyebben megsérült.

A Mezőkovácsházi Rendőrkapitányság 2023. október 9-én a távoltartó határozat szabályainak megszegése miatt őrizetbe vett egy mezőhegyesi férfit. A 45 éves férfi elment a szüleihez, pedig korábbi viselkedése, kapcsolati erőszak bűncselekmény elkövetése miatt a bíróság megtiltotta neki, hogy felkeresse őket. A rendőrség a szabálysértés miatt három napon belül újra bíróság elé állíthatja.

A Gyulai Rendőrkapitányság rendőrei 2023. október 9-én előállítottak egy férfit, akinek a Pesti Központi Kerületi Bíróság zaklatás bűncselekmény elkövetése miatt elrendelte a körözését. A 49 éves gyulai férfit a rendőrség őrizetbe vette.

Ugyanezen a napon a gyulai rendőrök elfogtak egy komádi férfit is, aki ellen lopás miatt a Debreceni Törvényszék adott ki elfogatóparancsot. Őt a rendőrök a Békés Megyei Büntetés-végrehajtási Intézetbe vitték – tájékoztatta portálunkat a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság.

Videón, ahogy földbe csapódik egy magángép, fedélzetén kilenc emberrel Dél-Floridában

Drámai légi katasztrófa történt Dél-Floridában: kilenc emberrel a fedélzetén lezuhant egy magánrepülőgép egy lakópark közelében. A pilóta utolsó rádióüzeneteiben arról

Folytatódik a burkolatjavítás az M0-s autóúton és az M7-es autópályán hétfőtől

Folytatódik a burkolatjavítás az M0-s autóúton és az M7-es autópályán hétfőtől. A Magyar Közút Nonprofit Zrt. először Diósd térségében, majd

Késsel akart fizetni egy agyamputált Tatabányán

Egy tatabányai ruházati üzletből vitt el több mint 60 ezer forint értékű árut az a férfi, aki fizetés helyett késsel

Verstappen nyert Mexikóban, de Andrea Kimi Antonelli a világbajnok

Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes 20 éves versenyzője minden idők legfiatalabb Forma-1-es világbajnoka lett azzal, hogy a vasárnapi Mexikói Nagydíjon

Az Újpest legyőzte a Nyíregyházát

Az Újpest hatodik hazai mérkőzésén is hátrányba került, végül azonban 2–1-re legyőzte a Nyíregyházát a Szusza Ferenc Stadionban vasárnap, a

A Ferencváros legyőzte odahaza a Paksot

A Ferencváros saját közönsége előtt 2–0-ra nyert a Paks ellen a labdarúgó NB I 12. fordulójának vasárnapi játéknapján. A fővárosi

 

YouTube csatorna

Archívum