Közösségi oldalak

Belföld

Balesetnél helyszíneltek a rendőrök Békésen és Békéscsabán

Békés megyében 2023. szeptember 26-án három személyi sérüléssel járó közúti közlekedési balesetről értesítették a rendőrséget.

Békés külterületén 8 óra körül egy személygépkocsi hátulról nekiütközött egy forgalmi okból lassító autónak. A balesetben minkét jármű vezetője nyolc napon belül gyógyuló sérülést szenvedett. Békéscsabán, az Andrássy úton 16 óra 15 perc körül egy rolleres a járdán gyalogost ütött el. A nő megsérült, de állapota nem súlyos.

Két órával később szintén Békéscsabán, a Baross utca és a Kis-Tabán utca kereszteződésében egy rolleres, miközben a járdáról kihajtott az úttestre, nekiütközött egy személygépkocsinak. A kétkerekű járművön két tizenéves állt, az ütközéskor elvesztették az egyensúlyukat, elestek és az egyik fiú könnyű sérülést szenvedett – tájékoztatta portálunkat a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság.

Milliárdos leltárbotrány az MTVA-nál: tízezer eszközt nem találtak, feljelentést tesznek

Közel tízezer eszközt nem találtak meg a közmédia legutóbbi leltározásakor, több ezer tárgyat pedig rossz helyen tartottak nyilván. Az átvilágítás

Drogos sofőr randalírozott az M1-esen, sorra borította ki a táblákat

Több terelőtáblát is kidöntött egy teherautóval közlekedő férfi, miután letért az úttestről egy munkaterületen. Az M1-es autópályán történt baleset után

Autóelkobzás? Börtön a száguldozóknak? Új korszak jöhet a magyar közlekedésben

Egy vétlen biciklis halt meg 2023 nyarán az Árpád hídon, és idén augusztusban Siófokon. A felüljáróról zuhant le egy vétlen

A Vasas ellen szakította meg nyeretlenségi sorozatát az MTK

Az MTK Budapest 1–0-ra legyőzte a második helyen álló Vasast a labdarúgó OTP Bank Liga 10. fordulójának pénteki nyitómérkőzésén. A

A Viktoria Plzent is legyőzte a Ferencváros

A Ferencváros hazai pályán 2-1-re legyőzte csütörtökön a cseh Viktoria Plzent a labdarúgó Európa-liga alapszakaszának második fordulójában, így továbbra is

Tóth Balázs lett a Szeged vezetőedzője

A 46 éves szakvezető a kedden menesztett Laczkó Zsolt helyét vette át a tabella 14. helyén álló csapatnál. A csongrádi

YouTube csatorna

Archívum