Közösségi oldalak

Belföld

Ismét a Dél-kelet magyarországiakon spórol a kormány – Nem lesz M47-es autóút!

Hamarosan négysávosra bővül Magyarország leghosszabb másodrendű útja, így pár éven belül már kétszer két sávon lehet autózni Debrecen és Szeged között.

A Tiszántúlon fut végig Magyarország leghosszabb másodrendű útja, amely három megyét és azok megyei jogú városait köti össze: Hajdú-Bihart, Békést és Csongrád-Csanádot. Szélesítése a nagy forgalom miatt régóta várat magára, most pedig elindulhat végre a tervezés. – írja a Magyar Építők.

Ismét a viharsarkiakkal babrál ki a kormány

Pár éve még nagy elánnal hirdette a kormány, hogy három nyomvonalat is számba vettek az M47-es autóút megépítésére. A három nyomvonalból ahogy az lenni szokott, a legrosszabb nyomvonalat preferálták a politikusok zöme. A Hajdú-Bihar megyei politikusok (igaz semmi közük nem volt hozzá) mindenképpen a határ menti változatott szerették volna valami rejtélyes okból megépítetteni. Egészen a román határ mentén akarták főként vinni az autóutat politikai döntést sejtve. Ám ahogy telt múlt az idő, úgy hallgatot minden érintett országgyűlési képviselő az M47-es autóútról.

Most egy friss tervezési kiírásra hivatkozva azt írják, hogy a 47-es út négysávosításának tervezési feladatai két szakaszra (5+280 – 7+630 kilométer szelvények között) vonatkoznak, összesen mintegy 2,35 kilométeren.

Sokáig ment a vita az M47 lehetséges nyomvonaláról, de forrás miatt csak az eredeti 47-es főút nyomvonala lesz kibővítve, remélhetőleg elkerülőkkel.

Hozzátették, hogy a Debrecentől délre található Hermann Kronseder utca kereszteződésén szintbeni csomópont kialakítása is szükséges, amelynek engedélyezési és kiviteli terveit is szükséges elkészíteni.

Az előkészítési feladatok keretében a jelenleg kétszer egy sávos főút kétszer két sávosra történő fejlesztésével kapcsolatban a környezeti hatásvizsgálat, az engedélyezési és kiviteli tervek elkészítése, továbbá a szükséges építési engedélyek megszerzése a feladat – írták.

Milliárdos leltárbotrány az MTVA-nál: tízezer eszközt nem találtak, feljelentést tesznek

Közel tízezer eszközt nem találtak meg a közmédia legutóbbi leltározásakor, több ezer tárgyat pedig rossz helyen tartottak nyilván. Az átvilágítás

Drogos sofőr randalírozott az M1-esen, sorra borította ki a táblákat

Több terelőtáblát is kidöntött egy teherautóval közlekedő férfi, miután letért az úttestről egy munkaterületen. Az M1-es autópályán történt baleset után

Autóelkobzás? Börtön a száguldozóknak? Új korszak jöhet a magyar közlekedésben

Egy vétlen biciklis halt meg 2023 nyarán az Árpád hídon, és idén augusztusban Siófokon. A felüljáróról zuhant le egy vétlen

A Vasas ellen szakította meg nyeretlenségi sorozatát az MTK

Az MTK Budapest 1–0-ra legyőzte a második helyen álló Vasast a labdarúgó OTP Bank Liga 10. fordulójának pénteki nyitómérkőzésén. A

A Viktoria Plzent is legyőzte a Ferencváros

A Ferencváros hazai pályán 2-1-re legyőzte csütörtökön a cseh Viktoria Plzent a labdarúgó Európa-liga alapszakaszának második fordulójában, így továbbra is

Tóth Balázs lett a Szeged vezetőedzője

A 46 éves szakvezető a kedden menesztett Laczkó Zsolt helyét vette át a tabella 14. helyén álló csapatnál. A csongrádi

 

YouTube csatorna

Archívum