Közösségi oldalak

Sport

Tisztesen helytállt az Orosháza a Magyar Kupában

Az orosháziak nagyot küzdöttek, de a fővárosiak kapuja előtt nem voltak kellően élesek. Fotó: Bohus Krisztián

A kék-fehér együttes sok néző előtt, motivált játékkal nehezítette meg a jó képességű NB III.-as ellenfele dolgát a vasárnapi hazai találkozón, és minimális különbséggel maradt alul a párharcban.

 

A kezdeti megilletődöttségét levetkőzve, az Orosháza ki tudta egyenlíteni a játékot. Az ivószünetig a kapuk nem igazán forogtak veszélyben, mindkét oldalon egy-egy lehetőség maradt ki. A félidő második részében az Orosháza előtt két óriási helyzet is adódott, de mindkettő kimaradt. Szünet után a semmiből szerzett vezetést a Kerület. Az 56. percben Valkó 28 méteres szabadrúgásból tekert a bal felsőbe. A nagy melegben fáradni látszott a hazai együttes, ekkor már csak ritkán jutott el az ellenfél kapujáig. A meccs végén pedig a vendégek kerültek óriási helyzetbe, de ők sem tudtak élni azzal.

Magyar Kupa labdarúgó-mérkőzés

Orosházi MTK-ULE–III. Kerület TVE 0–1 (0–0)
Orosháza, 600 néző
Vezette: Kakuk Szabolcs (Aczél Tibor, Szabó Richárd).
Gólszerző: Vankó (56.).

Orosháza: Marunák – Rau, Huszár, Szabó Á., Papp M. – Fehér (Miszlai, 59.), Gedó, Darida, Burai – Szarvas (Lőrinczi, 59.), Babolek (Endrefalvi, 70.). Vezetőedző: Buza Barnabás.

III. Kerület: Hajagos – Papp M., Erdei, Marques (Kaszás, 46.) – Zámbó (Barczi, 46.), Vankó, Cseszneki, Buda – Bartos (Borbély, 46.), Kulcsár (Árva, 76.), Hutás (Behovits, 46.). Vezetőedző: Hajagos Tamás.

Buza Barnabás: – Az első félidőben három-négy lehetőségünk volt, amit ki kellett volna használni. Ha előnnyel fordulunk, akkor a továbbjutásra is nagyobb esélyünk marad. A nagy meleg „megölte” a játékot, sajnálom a kimaradt ziccereket.

Az utólsó pillanatban fordított a Vasas a Honvéd ellen

A Vasas a 97. percben szerzett góllal fordított, s 2-1-re győzött a hozzá hasonlóan újonc Kispest-Honvéd vendégeként a labdarúgó OTP

Kós Hubert elengedné az új egyéni számokat egy ilyen váltó kedvéért

Amennyiben megmaradna az “álomváltó” és akár más számokban is elindulna, akkor Kós Hubert nem feltétlenül keresne magának újabb egyéni úszószámokat

Idegenbeli döntetlennel továbbjutott a Ferencváros

A tavasszal nyolcaddöntős Ferencváros továbbjutott a labdarúgó Európa-liga rájátszásába, a selejtező utolsó fordulójába, miután a harmadik kör csütörtöki visszavágóján 1-1-es

Kiesett az ETO FC a Konferencia-ligából

A magyar bajnok ETO FC 1-1-es döntetlent játszott hazai pályán a lett Riga FC-vel csütörtökön a labdarúgó Konferencia-liga harmadik selejtezőkörének

YouTube csatorna

Archívum