Közösségi oldalak

Hírek

Kitüntetést kapott a Belügyminisztériumtól Csepregi Éva énekesnő

Az államalapítás ünnepe egyben a kitüntetésekről is szól. Orvosok, rendőrök, hivatalvezetők mellett a Belügyminisztériumban Csepregi Éva énekesnőt, és a Kitörés Emléktúra szervezőjét is kitüntették.

Az augusztus 20-i állami ünnep alkalmából a magyar érdemrend lovagkereszt kitüntetését kapta a Belügyminisztériumban a Hazajáró Egylet két alapítója, Moys Zoltán alapító elnök és Kenyeres Oszkár. Az általuk alapított egyesület szervezi a második világháborús budai kitörési kísérletre emlékező túrákat is, de az indoklás szerint Moys a “a Kárpát-medence természeti és kulturális értékei mellett a helyi magyarság mindennapjait bemutató, a természetjárást népszerűsítő tevékenysége, különösen a „Hazajáró” című műsor készítése során végzett színvonalas és odaadó munkája elismeréseként” kapta a díjat, akárcsak Kenyeres.Szintén kitüntetést kapott a Belügyminisztériumtól Csepregi Éva énekesnő, az “évtizedek óta töretlen népszerűségnek örvendő előadóművészete” és a hátrányos helyzetű fiatalok tehetséggondozása miatt.

A Belügyminisztériumban főleg orvosokat, rendőröket, hivatalvezetőket tüntettek ki. A kitüntetettek között van például Samu Attila rendőrségi szóvivő, Váradi Piroska, a Nemzeti Védelmi Szolgálat Korrupciómegelőzési Főosztály vezetője, és akadnak TEK-esek is. A teljes listát itt olvashatja el.

A kitüntetéseket Rétvári Bence államtitkár adta át pénteken. Rétvári szerint azoknak a munkáját ismerik el, akik erőn felül tettek a közösség szolgálatáért.

“Az ilyen embereknek köszönhető, hogy a magyarság 1100 évvel a honfoglalást követően még mindig a Kárpát-medence vezető nemzete”

– mondta politikus. Szerinte el kell ismerni azoknak a munkáját, akik nemzedékről nemzedékre hozzájárulnak a nemzet fejlődéséhez.

Pénteken Gulyás Gergely miniszter is kitüntetéseket adott át: a Magyar Érdemrend parancsnoki keresztjét, a Magyar Érdemrend tisztikeresztjét és a Magyar Érdemrend lovagkeresztjét, Magyar Arany Érdemkeresztet, Magyar Ezüst Érdemkeresztet és Magyar Bronz Érdemkereszt kitüntetéseket, ezeket Novák Katalin államfő adományozta. A Miniszterelnökséget vezető miniszter az átadó ünnepségen azt mondta:

Szent István örökségének megőrzése a szabadság védelmét, Európa ősi értékeinek megőrzését, az állami szuverenitás fenntartását jelenti.

Feltörték az FBI állásportálját, a hekkerek szerint több ezer ügynök adatai kerültek hozzájuk

A ShinyHunters hekkercsoport kedden azt állította, hogy feltörte az amerikai Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) állásportálját, és jelentős mennyiségű személyes adatot

A vasútállomáson fogták el a terjesztőt Szombathelyen

Az 58 éves férfi kábítószert árult Szombathely belvárosában. A szombathelyi nyomozók és a vasi felderítők szeptember 18-án késő este fogták

Focihuligánokat vettek őrizetbe a nagykanizsai rendőrök

Rendzavarás miatt két fiatal férfit vettek őrizetbe a nagykanizsai rendőrök a hétvégi focimeccsen elkövetett cselekményük miatt. A bíróság hat hónapra

Marco Rossi: Mindent lehet, csak félni nem!

Az mlsz.hu exkluzív interjút készített férfi A-válogatottunk szövetségi kapitányával még a kerethirdetés előtt. Marco Rossi az elmaradt világbajnoki kvalifikáció tanulságai

Magyar labdarúgó-válogatott – Sallai és Styles kikerült a keretből

Sallai Roland és Callum Styles nem csatlakozik a magyar labdarúgó-válogatott Nemzetek Ligája-mérkőzésekre készülő keretéhez. A magyar szövetség közösségi oldalának hétfői

Pontot rabolt a Ferencvárostól a Nyíregyháza

A Ferencváros 1-1-es döntetlent játszott a Nyíregyháza Spartacus FC vendégeként a labdarúgó OTP Bank Liga 8. fordulójának vasárnapi zárómérkőzésén. A

YouTube csatorna

Archívum