Közösségi oldalak

Hírek

Szemeteskukákkal keménykedett egy fiatal Gyulán

Több szemeteskukát is felborított és az út közepére húzott egy fiatal Gyulán. A fiú mindezt sötétedés után tette, így veszélyeztette az úton közlekedők biztonságát. A rendőrök rövid időn belül azonosították és gyanúsítottként hallgatták ki.

A Gyulai Rendőrkapitányság rendőrei 2023. július 26-án 0 óra 20 perckor Gyulán, a Várkert utcában arra lettek figyelmesek, hogy több szemeteskukát is felborítottak és egymás mellé fektettek az úttesten. A szeméttárolók – amellett, hogy akadályozták a közlekedést –, balesetveszélyesek is voltak, hiszen sötétben a fekete színű kukákat nehezen lehetett észrevenni.

A helyszínelés után a rendőrök járhatóvá tették az utat, majd adatgyűjtésbe kezdtek, és 12 óra alatt azonosították azt a fiatalt, aki a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható. A 16 éves fiú elmondta nekik, hogy este szórakozni volt a barátaival, és sokat ivott. A történtekre emlékezett ugyan, de nem tudta megmondani, hogy miért húzta a szemeteseket az útra. A Gyulai Rendőrkapitányság közlekedés biztonsága elleni bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt eljárást indított ellene – tájékoztatta portálunkat Deményné Tűri Zsanett r. hadnagy a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense.

Milliárdos leltárbotrány az MTVA-nál: tízezer eszközt nem találtak, feljelentést tesznek

Közel tízezer eszközt nem találtak meg a közmédia legutóbbi leltározásakor, több ezer tárgyat pedig rossz helyen tartottak nyilván. Az átvilágítás

Drogos sofőr randalírozott az M1-esen, sorra borította ki a táblákat

Több terelőtáblát is kidöntött egy teherautóval közlekedő férfi, miután letért az úttestről egy munkaterületen. Az M1-es autópályán történt baleset után

Autóelkobzás? Börtön a száguldozóknak? Új korszak jöhet a magyar közlekedésben

Egy vétlen biciklis halt meg 2023 nyarán az Árpád hídon, és idén augusztusban Siófokon. A felüljáróról zuhant le egy vétlen

Hat forduló után sincs pontja a Mönchengladbachnak

A Hoffenheim 2-1-re győzött a pont nélkül sereghajtó Borussia Mönchengladbach vendégeként a német labdarúgó-bajnokság hatodik fordulójának zárómérkőzésén, vasárnap. A Hoffenheim

Továbbra sem megy idegenben a Zalaegerszegnek

A Debreceni VSC 3–0-ra legyőzte a Zalaegerszeget a labdarúgó OTP Bank Liga 10. fordulójának vasárnapi mérkőzésén. A zalaiak továbbra is

Németh András bombagóljával Újpesten is nyert a Puskás Akadémia

A listavezető Puskás Akadémia Németh András góljával 1-0-ra győzött szombaton az Újpest otthonában a labdarúgó OTP Bank Liga tizedik fordulójában.

YouTube csatorna

Archívum