Közösségi oldalak

Belföld

Letört sorompó Nagyszénáson, jogsi nélküli vezetés Csabacsűdön és Kondoroson, piások buktak Dévaványán és Szarvason

Nagyszénáson, a Zrínyi Miklós utcai vasúti átjáróban 2023. július 12-én 20 óra 45 perc körül egy pótkocsis mezőgazdasági vontató letörte a sorompó csapórúdját. A vontató vezetője ellen a közlekedés biztonsága elleni bűncselekmény elkövetésének megalapozott gyanúja miatt büntetőeljárás indul.

A Szarvasi Rendőrkapitányság 2023. július 12-én két férfit vett őrizetbe engedély nélküli vezetés szabálysértés elkövetése miatt. Egyiküket Csabacsűdön igazoltatták, a másik férfit Kondoroson állították le. Mindketten személygépkocsit vezettek, és egyiküknek sincs jogosítványa. A rendőrök három napon belül bíróság elé állíthatják őket.

Ittas járművezetés gyanúja miatt intézkedtek a rendőrök 2023. július 12-én, Dévaványán és Szarvason. Mindkét városban egy-egy személygépkocsi-vezetőnél jelzett alkoholfogyasztást a szonda. A férfiak vezetői engedélyét elvették és büntetőfeljelentést tettek ellenük – tájékoztatta portálunkat Deményné Tűri Zsanett r. hadnagy a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense.

Milliárdos leltárbotrány az MTVA-nál: tízezer eszközt nem találtak, feljelentést tesznek

Közel tízezer eszközt nem találtak meg a közmédia legutóbbi leltározásakor, több ezer tárgyat pedig rossz helyen tartottak nyilván. Az átvilágítás

Drogos sofőr randalírozott az M1-esen, sorra borította ki a táblákat

Több terelőtáblát is kidöntött egy teherautóval közlekedő férfi, miután letért az úttestről egy munkaterületen. Az M1-es autópályán történt baleset után

Autóelkobzás? Börtön a száguldozóknak? Új korszak jöhet a magyar közlekedésben

Egy vétlen biciklis halt meg 2023 nyarán az Árpád hídon, és idén augusztusban Siófokon. A felüljáróról zuhant le egy vétlen

Németh András bombagóljával Újpesten is nyert a Puskás Akadémia

A listavezető Puskás Akadémia Németh András góljával 1-0-ra győzött szombaton az Újpest otthonában a labdarúgó OTP Bank Liga tizedik fordulójában.

Djukanovic duplájával nyert Pakson az ETO

A címvédő ETO FC Győr 2–1-re győzött a Paksi FC vendégeként a labdarúgó OTP Bank Liga 10. fordulójában. A montenegrói

Győzelmével élre állt a Tiszakécske – NB II-es eredmények

A továbbra is veretlen Tiszakécske 1-0-ra legyőzte hazai pályán a sereghajtó Csákvárt a labdarúgó NB II tizedik fordulójának szombati játéknapján,

YouTube csatorna

Archívum