Közösségi oldalak

Külföld

Lemondott Mark Rutte holland kormányfő

Mark Rutte holland kormányfő péntek este benyújtotta lemondását, miután rendkívüli ülést tartott a kabinet tagjaival. A bejelentést megelőzően összeomlott a kormánykoalíció, miután többnapos tárgyalás után sem sikerült megegyezniük a Hollandiába érkező menedékkérők kezeléséről.

Mark Rutte sajtótájékoztatóján elmondta: a koalícióban áthidalhatatlanak bizonyultak a nézeteltérések migrációs ügyben és a négy párt közösen arra a következtetésre jutott, hogy nem lehetséges a megállapodás.
Hozzátette, hogy az új választásokig ügyvivő miniszterelnökként folytatja munkáját, különös tekintettel arra, hogy Ukrajnát továbbra is támogassa.

Arra a kérdésre, hogy szeretne-e újra a VVD listavezetője lenni, Rutte igennel válaszolt. Az új választásokra vélhetően november közepén kerül majd sor. A kormány lemondása után Sándor Vilmos holland királynak hivatalosan fel kell oszlatnia a parlament alsóházát. A migrációs politikáról hónapok óta folynak viták a koalíción belül. A kormányfő által vezetett liberális-konzervatív Szabaddemokrata Néppárt (VVD) és a Kereszténydemokrata Tömörülés (CDA) szigorításokat szorgalmazott a Hollandiába érkező menedékkérők számának korlátozására, míg a balliberális 66-os Demokraták (D66) és a Keresztény Unió Pártja ezt elutasította.

A nézeteltérések egyik oka a menedékkérők “két státuszú rendszerének” kialakítása körül összpontosult, amelynek értelmében a menedékkérők a kérelmezési folyamat kezdetén vagy “A” vagy “B” státuszt kapnának, és ez határozná meg, hogy milyen jogokkal rendelkezhetnek. Az “A” státusz állandó tartózkodási engedélyt jelentene, a “B” státusz ideiglenes lenne. A vita konkrétan arról szólt, hogy a “B” státuszú személyek jogosultak-e családegyesítési jogokra is.
A VVD különbséget kíván tenni az üldöztetéssel szembenéző menekültek és a háború elől menekülők között. A párt az utóbbi csoportba tartozó menekültek hozzátartozói számára szeretné megnehezíteni a Hollandiába való beutazást. A Keresztény Unió Pártja és a D66 ezt a javaslatot elfogadhatatlannak találta.

A negyedik Rutte-kabinet bukása 543 nappal a beiktatása után következett be. Mark Rutte 2010 óta Hollandia miniszterelnöke. A harmadik Rutte-kormány 2017-ben alakult, miután megnyerte a választásokat, azonban 2021-ben lemondásra kényszerült a hollandiai gyermekgondozási támogatások körül kialakult botrány miatt, majd 2022-ben ismét választásokat nyert.

MTI

Videón, ahogy földbe csapódik egy magángép, fedélzetén kilenc emberrel Dél-Floridában

Drámai légi katasztrófa történt Dél-Floridában: kilenc emberrel a fedélzetén lezuhant egy magánrepülőgép egy lakópark közelében. A pilóta utolsó rádióüzeneteiben arról

Folytatódik a burkolatjavítás az M0-s autóúton és az M7-es autópályán hétfőtől

Folytatódik a burkolatjavítás az M0-s autóúton és az M7-es autópályán hétfőtől. A Magyar Közút Nonprofit Zrt. először Diósd térségében, majd

Késsel akart fizetni egy agyamputált Tatabányán

Egy tatabányai ruházati üzletből vitt el több mint 60 ezer forint értékű árut az a férfi, aki fizetés helyett késsel

Pinezits Máté vezetőedző távozik az MTK-tól

Távozik posztjáról Pinezits Máté, a labdarúgó OTP Bank Ligában szereplő MTK Budapest vezetőedzője. A kék-fehérek honlapja kedden arról számolt be,

Diósgyőri győzelmével élen a Kecskemét

A Kecskemét 3-1-re nyert a DVTK vendégeként a labdarúgó NB II 12. fordulójának hétfői zárómérkőzésén, ezzel a tabella élére ugrott.

Verstappen nyert Mexikóban, de Andrea Kimi Antonelli a világbajnok

Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes 20 éves versenyzője minden idők legfiatalabb Forma-1-es világbajnoka lett azzal, hogy a vasárnapi Mexikói Nagydíjon

YouTube csatorna

Archívum