Közösségi oldalak

Sport

Sényőn táltosodott meg a kis Előre

Fotó: Sényő-Carnifex FC

Bár úgymond az esélytelenek nyugalmával utazott a tavasszal szárnyaló Sényő otthonába, a forduló meglepetését okozta a Békéscsaba 1912 Előre NB III-as labdarúgócsapata. Nagy Sándor együttese félidőnként két-két góllal terhelte meg a csapatát „túlrotáló” szabolcsi alakulat kapuját, melyet idén még csak a bajnok BVSC győzött le. Nagy pofon volt ez a hazaiaknak, és nagy siker a lila-fehéreknek, akik elkerültek a sereghajtó pozícióból.

Bátor támadójátékkal lépett fel Békéscsaba, és már az első negyedórában vezetést szerzett: Pap Szabolcs hozta sakk-matt helyzetbe Zádorit, aki nem hibázott közelről. A hazaiak a széleken próbáltak a vendégek mögé kerülni, kevés sikerrel. Nem sokkal a szünet előtt a megduplázta előnyét a vendégcsapat. Megint Pap volt az érdemi szerző, akinek a lövése a kapufáról kipattant, Trescsula nyomban visszatette a kapu elé, Bónus pedig pontosan érkezett.

Góllal kezdte az Előre a második félidőt is. Az 50. percben Pap jobbról adott be pontosan, erre Bacsa érkezett menetrendszerűen és fejelt 10 méterről a kimozduló kapust megelőzve a hálóba. A folytatásban is nagy kedvvel játszott a lila-fehér együttes, és még a végére is maradt gól a tarsolyába. Rajsli tört kapura, Szondi bravúrral hárított, az oldalra kisodródó labdát pedig Zádori tessékelte a kapuba.

NB III-as labdarúgó-mérkőzés

Sényő-Carnifex FC–Békéscsaba 1912 Előre II 0–4 (0–2)
Sényő, 200 néző
Vezette: Gál Péter (Elek Balázs, Balla Levente).
Gólszerző: Zádori (14., 89.), Bónus (42.), Bacsa (50.).

Sényő-Carnifex FC: Szondi – Bodó (Sztankó D., 59.), Orosz M. (Sógor, 74.), Lizák (Jócsák, 74.), Farkas M. – Klepács, Toldi (Márton, 46.), Erdei, Fenyőfalvi (Vámos, 59.) – Schmidt, Kapacina K. Edző: Imrő László, Fiumei Viktor.

Békéscsaba Előre II: Apró – Trescsula (Sztankó M., 83.), Bacsa, Babinyecz, Belanka – Marik (Rostás, 83.), Váradi (Kuzma, 56.), Bónus, Pap Sz. (Csák, 83.) – Mágocsi (Rajsli, 76.), Zádori. Vezetőedző: Nagy Sándor.

Nagy Sándor: – Régen várt jó játék, régen várt jó eredmény. Szép támadásokat vezetünk, jó százalékban használtuk a lehetőségeinket, és az egész mérkőzést tetszetős játékkal kontrolláltuk. Gratulálok a fiúknak!

Súlyos vereséggel búcsúzott a Debrecen

A Debrecen kettős vereséggel búcsúzott a labdarúgó Konferencia-liga-selejtező harmadik fordulójában, mivel 5-1-re kikapott a dán FC Köbenhavn vendégeként a párharc

Gólzápor és meglepetések a hétközi fordulóban – NB III-as eredmények

Hétközi fordulót rendeztek az NB III-ban, ahol a négy csoportban ezúttal is több érdekes eredmény született, miközben a Dél-Nyugati csoportban

Kizárták a Dunaújváros NB III -as csapatát!

A Magyar Labdarúgó Szövetség kizárta a Dunaújváros FC-t az NB III Dél-Nyugati csoportjából. Az NB III Dél-Nyugati csoportjában szereplő Dunaújváros

A kalapácsvető Halász Bence országos csúccsal aranyérmes

Halász Bence megszerezte a magyar atlétika 19. Európa-bajnoki címét: kedd este Birminghamben 84,25 méteres fantasztikus országos csúccsal megnyerte a férfi

 

YouTube csatorna

Archívum