Közösségi oldalak

Belföld

Dancsó Tibor: A Magyar Posta további postabezárásokat tervez

Dancsó Tibor: Fotó: Körös Hírcentrum

Húsvét előtt tartotta soron következő közgyűlését Békéscsaba képviselő-testülete. A legfontosabb témákról Dancsó Tiborral, a Demokratikus Koalíció békéscsabai önkormányzati képviselőjével beszélgetett a Körös Hírcentrum riportere.

Bár a tárgyalt témák között ezúttal nem szerepelt, sokan kíváncsiak arra, hogyan alakul a postabezárások ügye. Ezzel kapcsolatban a képviselő megosztotta, tavaly év végén, az energiaár-emelkedés miatt – akkor még – ideiglenesen bezártak több hivatalt. Békéscsabán is három posta maradt nyitva. Nem történt egyeztetés, párbeszéd a bezárás előtt. Majd arról volt szó, ha az önkormányzat fizet érte, visszanyitják a hivatalokat. Jelenleg erre sincs lehetőség. A bezárás már végleges, ráadásul 1200 dolgozót el is bocsátanak.

Egy ugyancsak számos kellemetlenséget okozó témáról, a galambok térhódításáról is egyeztettek a képviselők. Egy előzetes jelentés alapján madárszakértők szerint idén tavasszal még jelentősebb örvös galamb-populáció érkezett az országba, mint korábban. Nem látszik jó megoldás egyelőre arra, hogyan lehetne ezeket a madarakat távol tartani a belvárostól. Meddőséget okozó táppal etetnek, folyamatosan takarítják a közterületeket. Dancsó Tibor gyulaiakkal beszélt a kérdésről, náluk solymászokkal igyekeznek elijeszteni a madarakat. Működhet akár egy-egy műsólyom kihelyezése is, ami a Csabagyöngyétől már távol tartja a galambokat.

Április végén indulhat el a közösségi roller szolgáltatás. A képviselő elárulta, hogy ő maga és a testület is támogatóan viszonyul hozzá. Főleg a fiatalok számára lehet ez egy jó lehetőség. Több kérdés merült fel a testület tagjaiban, ezekre érkezett érdemi válasz az ülésen. A rollerek sebessége például leszabályozható, GPS alapján lehet kijelölni olyan területeket a városban, ahol még lassabban kell menjen vagy éppen sehogy sem.

A csabai levegő minőségével kapcsolatban Dancsó Tibor kifejtette, pálfordulás történt. Ugyanis eddig a város levegője mindig jó minősítést kapott, azonban több, kritikusnak számító értéket nem mértek. Télen érezhetően romlott a levegőminőség, talán az időjárási viszonyok ugyancsak hozzátettek ehhez. De ront a helyzeten számos városi sajátosság is: a sok szántóföld, a földes utak mennyisége, az erdős területek hiánya. A minősítő jelentések jó, hogy elkészülnek, azonban ezek alapján cselekedni is kell. Például szankcionálni kellene, ha valaki olyan anyagokkal fűt, amik légszennyező füstöt bocsátanak ki.

Forrás: Körös Hírcentrum

A Körös Hírcentrum teljes interjúját itt hallgathatják meg:


Fizetünk a tévéért, aztán még reklámokat is nézhetünk – hol itt a fogyasztó érdeke?

Előfizetünk a kábeltévére, havonta fizetjük a számlát, mégis reklámok szakítják meg a műsorokat. Ráadásul olyan csatornákért is fizetünk, amelyeket talán

A hatóságok bezárták a Volta gyár egy részét!

Példaértékű döntést hozott és legfőképp gyorsan a Kormányhivatal illetékes főosztálya! Kötelezték a Volta Energy 101-es jelű gyártócsarnokában valamennyi gyártási szakaszra

Nyilvánossá teszik az ügynökaktákat

Szerdán harminchat év után nyilvánosak lesznek az előző rendszerben ügynökként beszervezettek adatai. Délelőtt fél tízkor sajtónyilvános eseményen aktiválják az Állambiztonsági

Szenzációs győzelmet aratott a Ferencváros Milánóban!

A Ferencváros remek játékkal, 2–0-ra győzött az AC Milan vendégeként a labdarúgó Európa-liga alapszakaszának negyedik fordulójában. A zöld-fehérek ezzel továbbra

BL – A Liverpool és az AEK is kikapott

A Szoboszlai Dominikot és Kerkez Milost is foglalkoztaató a Liverpool 3-2-re kikapott a Fenerbahce vendégeként szerdán a labdarúgó Bajnokok Ligája

Pinezits Máté vezetőedző távozik az MTK-tól

Távozik posztjáról Pinezits Máté, a labdarúgó OTP Bank Ligában szereplő MTK Budapest vezetőedzője. A kék-fehérek honlapja kedden arról számolt be,

YouTube csatorna

Archívum