Közösségi oldalak

Hírek

Baleset Gyomaendrődön és Szarvason, lopás Békéscsabán, értetlent állítottak elő Kétegyházán

Békés megyében 2023. március 22-én két személyi sérüléssel járó közúti közlekedési balesetről érkezett bejelentés a rendőrségre.

 

Gyomaendrődön, a Bajcsy-Zsilinszky utcában egy kerékpáros álló személygépkocsi takarásából hajtott ki az úttestre és érintőlegesen összeütközött egy személygépkocsival. A kerékpáros férfi könnyű sérülést szenvedett.

Szarvason, a Szabadság úton 18 óra 45 perc körül két kerékpáros személyautóval ütközött. Az egyik biciklis súlyos, a másik könnyű sérülést szenvedett.

Parfümöt lopott egy férfi egy békéscsabai drogériából 2023. március 22-én. Az üzlet dolgozói tetten érték és rendőri intézkedést kértek. A 40 éves férfi idén februárban és márciusban is vitt el fizetés nélkül különböző árukat ugyanennek az üzletláncnak a boltjaiból. A Békéscsabai Rendőrkapitányság lopás vétség miatt indított ellene büntetőeljárást.

Kétegyházáról, a Szent Imre utcából 2023. március 22-én délután előállítottak a rendőrök egy férfit, mert személygépkocsit vezetett annak ellenére, hogy a Gyulai Járásbíróság 2022 decemberében egy évre eltiltotta a járművezetéstől. A 27 éves kétegyházi férfi ellen a Gyulai Rendőrkapitányság büntetőeljárást indított – tájékoztatta portálunkat a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság.

Így győzte le a Siófok a Pénzügyőr csapatát

Farkas Tamás és Mervó Bence góljával fontos győzelmet szerzett a Pénzügyőr ellen a Siófok csapata. The post Így győzte le

Négy pontot vonnak le az újonc Tiszakécske csapatától

Négy pont levonásával sújtotta az MLSZ Versenybizottsága a másodosztályban újoncként szereplő Tiszakécske csapatát. A Tisza-partiak játékosuk, a télen az NB

Bajnokok Ligája – A szezon legjobb meccsén egygólos előnyt szerzett a PSG a Bayern ellen

A címvédő Paris Saint-Germain hazai pályán 5-4-re legyőzte a Bayern Münchent a labdarúgó Bajnokok Ligája elődöntőjének első, keddi mérkőzésén. A

Nem bírt a Soroksárral a Honvéd

A feljutásért harcoló Budapest Honvéd gól nélküli döntetlent játszott vendégével, a bennmaradásért küzdő Soroksárral a labdarúgó NB II 27. fordulójának

YouTube csatorna

Archívum