Közösségi oldalak

Sport

Újabb pont nélküli mérkőzés a Füzesgyarmat csapatánál

Fotó: Kisvárda FC

Az NB III-as labdarúgó-bajnokság 26. játéknapjának vasárnapi matiné mérkőzésén zsinórban a harmadik vereségét szenvedte el a Füzesgyarmati SK csapata. A vendéglátó Kisvárda II úgy zsebelte be a három pontot, hogy kevés lehetőségéből egyet gólra tudott váltani, a sárrétiek ezzel szemben a kapu előtt nem találták fel magukat.

Az első félidő első felében eseménytelen mezőnyjátékkal teltek a percek, említésre méltó momentumot csak egy-két gyarmati lövés jelentett. A 29. percben gyakorlatilag az első lehetőségüket gólra váltották a hazaiak. Egy alapvonalról visszafejelt labdához nem fért hozzá Fildan, a védőtársa röviden szabadított fel, Rubus félfordulásból megküldött lövése pedig az ötösről laposan talált utat a hosszú sarokba, 1–0. Fölénybe került a várdai gárda, a 36. percben újra betalált a védők eltolódását kihasználva, a gólt azonban leshelyzet előzte meg.

Aktívabban kezdték a második félidőt a sárrétiek. Könnyített a dolgukon, Ponomarenko már az 53. percben begyűjtötte a második sárga lapját. Az emberfór birtokában vissza is álltak a házigazdák. A gyarmatiak többet birtokolták a labdát, de azután Vasziljevics megtette a várdaiaknak azt a szívességet, hogy őt is kiállította az ítéleteivel inkább a szabolcsiakat segítő játékvezető. Tovább próbálkoztak a vendégek, de komoly veszélyt nem jelentettek a várdai kapura, a végére pedig görcsösségbe csapott át az akarásuk.
Olyan mérkőzésen maradt zsinórban harmadszor pont nélkül az FSK, ahol legalább az egyikre rászolgált volna, csakhogy ehhez helyzetekre és gólra is szükség lett volna.

B.M.

NB III-as labdarúgó-mérkőzés

Kisvárda Master Good II–Füzesgyarmati SK 1–0 (1–0)
Kisvárda, 100 néző
Vezette: Tóth Tamás (Kövér Tamás, Vilmányi Simon).
Gólszerző: Rubus (29.).
Piros lap: Ponomarenko (53.), ill. Vasziljevics (69.).

Kisvárda Master Good II: Esteban – Stefan, Králik P., Rubus, Sikorszki – Ponomarenko, Szőr – Heles (Simon M., 62.), Nagy M. K. (Ésik, 90.), Honcsar (Bíró, 81.) – Himics (Osztrusko, 81.). Edző: Gerliczki Máté.

Füzesgyarmati SK: Fildan – Bódis, Raducu (Pohl, 46.), Vasziljevics, Pataki – Bartók (Virág, 76.), Achim S. – Szilágyi M. (Csukodi D., 86.), Kis Sz., Szabó B. – Popescu. Vezetőedző: Szabados Tamás. Szakmai koordinátor: Boros Tibor.

Boros Tibor: – Szegény embert még az ág is húzza. Akár győzhettünk is volna, ehelyett ismét magunkat vertük meg.

Fernando Alonso: továbbra is hiszek az Aston Martin projektjében

Az Osztrák Nagydíj csütörtöki sajtónapján ismét a jövőjével kapcsolatos kérdések kerültek a középpontba Fernando Alonso körül. A kétszeres világbajnok határozottan

Az ETO az újonchoz, a Fradi Paksra látogat az OTP Bank Liga első fordulójában

A Magyar Labdarúgó Szövetség Versenybizottsága elkészítette az OTP Bank Liga 2026–2027-es idényének sorsolását. A 33 fordulóból álló szezon a július

A Ferencváros bejelentette Nathan Zohoré szerződtetését

Nathan Zohoré már az első nyilatkozatában trófeákról és gólokról beszélt. Fiatal francia védőt igazolt a Ferencváros, a 25 éves Nathan

Szegeden rendezik az egyetemi kajak-kenu világbajnokságot

Szegeden, a Maty-éri olimpiai központban rendezik augusztusban az egyetemi kajak-kenu világbajnokságot, amelynek eredetileg Sukoró volt a tervezett helyszíne, de a

 

YouTube csatorna

Archívum