Közösségi oldalak

Belföld

Bűncselekmények és szabálysértések miatt történt rendőri intézkedések Békés megyében

Sarkadon, 2023. március 3-án tetten értek egy férfit, amint lopni próbált egy házból. Az épület padlásán kutatott, több dolgot össze is készített, de valaki meglátta, hogy ott van, hívta a rendőröket, akik rövid idő alatt a házhoz értek és elfogták. A 26 éves sarkadi férfi ellen a Sarkadi Rendőrkapitányság lopás vétség kísérlet miatt indított büntetőeljárást.

A Lőkösházi Határrendészeti Kirendeltség rendőrei 2023. március 3-án 11 óra 30 perc körül, Kevermes külterületén igazoltattak egy személygépkocsival közlekedő férfit. Kiderült, hogy nem vezethetne, mert 2023. május 20-ig egy korábbi szabálytalansága miatt eltiltották ettől. A férfit előállították és a Mezőkovácsházi Rendőrkapitányság büntetőeljárást indított ellene – tájékoztatta portálunkat a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság.

 

A Békéscsabai Rendőrkapitányság 2023. március 3-án szabálysértési őrizetbe vett egy törökszentmiklósi nőt, mert személygépkocsit vezetett annak ellenére, hogy vezetői engedélye soha nem volt. A rendőrök Dobozon, a Kossuth téren állították meg, majd a rendőrkapitányságra vitték és engedély nélküli vezetés szabálysértés miatt három napon belül bíróság elé állíthatják.

Újkígyóson, egy italmérőben 2023. március 4-én 20 óra körül egy férfi hangoskodott, fenyegetőzött, több vendégbe belekötött. Amikor a rendőrök felszólították rá, hogy hagyja ezt abba, akkor sem változtatott a viselkedésén. A 44 éves férfit a Békéscsabai Rendőrkapitányság garázdaság szabálysértés elkövetése miatt őrizetbe vette és a rendőrkapitányság munkatársai három napon belül bíróság elé állíthatják.

Kétegyházán, 2023. március 5-én délelőtt egy férfi úgy közlekedett egy személygépkocsival, hogy az autón nem az arra kiadott rendszám volt. A rendőrök leállították, majd a 28 éves férfi ellen egyedi azonosító jellel visszaélés bűntett elkövetésének gyanúja miatt büntetőfeljelentést tettek.

Milliárdos leltárbotrány az MTVA-nál: tízezer eszközt nem találtak, feljelentést tesznek

Közel tízezer eszközt nem találtak meg a közmédia legutóbbi leltározásakor, több ezer tárgyat pedig rossz helyen tartottak nyilván. Az átvilágítás

Drogos sofőr randalírozott az M1-esen, sorra borította ki a táblákat

Több terelőtáblát is kidöntött egy teherautóval közlekedő férfi, miután letért az úttestről egy munkaterületen. Az M1-es autópályán történt baleset után

Autóelkobzás? Börtön a száguldozóknak? Új korszak jöhet a magyar közlekedésben

Egy vétlen biciklis halt meg 2023 nyarán az Árpád hídon, és idén augusztusban Siófokon. A felüljáróról zuhant le egy vétlen

Németh András bombagóljával Újpesten is nyert a Puskás Akadémia

A listavezető Puskás Akadémia Németh András góljával 1-0-ra győzött szombaton az Újpest otthonában a labdarúgó OTP Bank Liga tizedik fordulójában.

Djukanovic duplájával nyert Pakson az ETO

A címvédő ETO FC Győr 2–1-re győzött a Paksi FC vendégeként a labdarúgó OTP Bank Liga 10. fordulójában. A montenegrói

Győzelmével élre állt a Tiszakécske – NB II-es eredmények

A továbbra is veretlen Tiszakécske 1-0-ra legyőzte hazai pályán a sereghajtó Csákvárt a labdarúgó NB II tizedik fordulójának szombati játéknapján,

YouTube csatorna

Archívum