Közösségi oldalak

Kultúra

A fájdalom múlásával újra megtalálhatjuk a helyünket a világban – új dallal jelentkezik Kutzora Edina

A tavaly megjelent EP-je után újabb saját dallal jött ki Kutzora Edina. Az End of Pain a fájdalommal járó beszűkült tudatállapot megnyílását fogalmazza meg. A számhoz klip is készült, mely látványában reflektál a dalszövegre.

Kutzora Edina nevét olyan sikeres formációkból ismerhetjük, mint Yonderboi, Zagar, emellett számos zenekarban közreműködött énekesként. Jelenleg az Erik Sumo énekesnője. Edina QTZORA néven indított projektjével dalszerző-énekesként mutatkozott be tavaly novemberben, amikor megjelent debütáló, Missing Support című EP-je. Az anyagot követi most egy újabb Qtzora-dal, amely némiképp lezárása a kislemez témáinak, hangulatának.

– Az End of Pain azt a felszabadító és jóleső kiüresedett állapotot, hangulatot ragadja meg, amikor végre alábbhagy a minden másodpercet felemésztő szenvedés, a mindent átható szorítás – mondta el Kutzora Edina. – A bénult, zsibbadt állapotból feléledünk, a beszűkült tudatállapot megnyílik, újra elindul a vérkeringés, észrevesszük magunk körül a pozitív dolgokat, jelenségeket. A fájdalom múlásával újra megtalálhatjuk a helyünket a világban. Tehát újjászületés érzése körvonalazódik, és elindulhat az építkezés.

Ennek a dalnak Edina volt a “mindenese”, dalszerzője, szövegírója, hangszerelője, vagyis producere is egyben. A mixing-mastering pedig Deutsch Gábor munkája. A videóklipet Hajba András rendezte, akivel a korábban megjelent Qtzora EP-n szereplő “The ways I drown” című dalon is együtt dolgoztak.

– A közös munka ezúttal is a dal születésekor bennem megfogalmazódó érzések mentén kezdődött – folytatta Edina. – Mindenképpen szerettem volna azt, hogy a képi világ reflektáljon arra az érzésre, amikor egy nehéz élethelyzetből szabadulva lassan újra elkezdjük szemlélni magunk körül a világot, amibe vissza tudunk kapcsolódni. Az a hangulat, amikor ülsz egy hegy tetején, látod, ahogy kel fel a Nap, száll fel a köd és ebben a nyugodt, békés környezetben – picit ugyan még távolról, de – már látszik a világ nyüzsgése. Ezt a jóleső, szemlélődő, felszabadító állapotot ragadja meg a videóklip.

Videóklip Youtube-link:

Fizetünk a tévéért, aztán még reklámokat is nézhetünk – hol itt a fogyasztó érdeke?

Előfizetünk a kábeltévére, havonta fizetjük a számlát, mégis reklámok szakítják meg a műsorokat. Ráadásul olyan csatornákért is fizetünk, amelyeket talán

A hatóságok bezárták a Volta gyár egy részét!

Példaértékű döntést hozott és legfőképp gyorsan a Kormányhivatal illetékes főosztálya! Kötelezték a Volta Energy 101-es jelű gyártócsarnokában valamennyi gyártási szakaszra

Nyilvánossá teszik az ügynökaktákat

Szerdán harminchat év után nyilvánosak lesznek az előző rendszerben ügynökként beszervezettek adatai. Délelőtt fél tízkor sajtónyilvános eseményen aktiválják az Állambiztonsági

Szenzációs győzelmet aratott a Ferencváros Milánóban!

A Ferencváros remek játékkal, 2–0-ra győzött az AC Milan vendégeként a labdarúgó Európa-liga alapszakaszának negyedik fordulójában. A zöld-fehérek ezzel továbbra

BL – A Liverpool és az AEK is kikapott

A Szoboszlai Dominikot és Kerkez Milost is foglalkoztaató a Liverpool 3-2-re kikapott a Fenerbahce vendégeként szerdán a labdarúgó Bajnokok Ligája

Pinezits Máté vezetőedző távozik az MTK-tól

Távozik posztjáról Pinezits Máté, a labdarúgó OTP Bank Ligában szereplő MTK Budapest vezetőedzője. A kék-fehérek honlapja kedden arról számolt be,

YouTube csatorna

Archívum